Budapest belvárosában vonulnak a tiltakozó diákok

<p>Egy időre lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók hétfő este Budapesten, majd továbbvonultak a belváros felé.&nbsp;</p>

 

A diákok kevéssel fél nyolc után úgy döntöttek, hogy a Parlamenthez mennek. Ezt az egyik szervező közölte a helyszínen az MTI-vel. A diákok a Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumáról érkeztek, amelyet az ELTE lágymányosi kampuszában tartottak. A tanácskozás résztvevői több pontban fogalmazták meg követeléseiket.    A résztvevők követelik a köz- és a felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámokat visszaállítását legalább a 2011-es szintre, a forráskivonás leállítását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, valamint azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.    A Petőfi hídhoz vonuló 300-500 diák azt skandálta, hogy "nem hagyjuk!, nem hagyjuk!", és szórólapokat osztogattak a feltorlódott autók vezetőinek. A hídon megszavazták, hogy vonuljanak a Budapesti Corvinus Egyetemhez. Több rendőrautó érkezett a helyszínre.    A hallgatók először a Közraktár utcán haladtak a Corvinus felé, majd a Kálvin térre, utána pedig az Astoria felé mentek tovább. Ezután úgy döntöttek, hogy a Parlamenthez mennek. Többször skandálták, hogy "Le a tandíjjal!" A tömeg elején egy Hallgatói Hálózat feliratú lepedőt vittek a diákok.     A fórum szervezői az MTI-vel azt közölték, hogy nem vállalnak felelősséget azokért az eseményekért, amelyek a tanácskozás után történnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?