Brutális tömegbaleset Szlovéniában, magyar sérült is van

Zágráb/Ljubljana |

<div>Egy magyar sérültje is van a Szlovéniában szombat délután történt tömegbalesetnek, amelyben legalább hetven gépjármű ütközött össze, illetve rohant egymásba a Ljubljanából Koperbe vezető autópályán - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap hajnalban az MTI-vel.</div>

Mint írták, a külügyi tárca előzetes értesülése szerint összesen 15 magyar állampolgár - 3 autó és egy kamion - érintett a balesetben, egy embert könnyebb sérülésekkel kórházba vittek. A ljubljanai konzul folyamatos kapcsolatban van a magyar sérülttel, a szlovéniai nagykövetség pedig nyomon követi az eseményeket, illetve felvette a kapcsolatot az összes magyar érintettel, hazajutásuk megoldott - olvasható a közleményben. A sűrű köd miatt legalább hetven gépjármű ütközött össze illetve rohant egymásba Szlovéniában szombat délután a Ljubljanából Koperbe vezető autópályán, négyen meghaltak és harmincan megsérültek a szlovén hírügynökség, az STA jelentése szerint. A Ljubljanából Triesztbe és Koperbe vezető autópályát mindkét irányában lezárták a teljes forgalom előtt.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?