Brit zavargások - Már kétezer embert vettek őrizetbe Londonban

London |

<p>Már több mint kétezer embert vettek őrizetbe az elmúlt hetekben a hónap eleji zavargásokkal összefüggésben a brit fővárosban - jelentette be a londoni rendőrség csütörtökön.</p>

Mint közölték, eddig összesen 2006 embert vettek őrizetbe, és közülük 954-en álltak már bíróság elé a rendbontások miatt.
A londoni rendőrség összeállított egy online galériát a rendbontókról készült felvételekből, kiegészítve az általuk elkövetett bűncselekmények és a kiszabott ítéletek részleteivel. Simon Foy, a londoni rendőrség parancsnoka úgy nyilatkozott, azért tették közzé a felvételeket, hogy a londoniak láthassák, hogy akik részt vettek a "mindenkit sokkoló" zavargásokban, azokat felelősségre vonják.
Mint kifejtette, egyértelmű üzenetet akarnak küldeni azoknak, akik részt vettek a rendbontásokban, hogy nem menekülhetnek el a tetteik következményei elől. "Még messze vagyunk a munka befejezésétől" - mondta, hozzátéve: a rendbontások kinyomozása továbbra is a rendőrség egyik fő feladata marad.
Simon Foy kiemelte: nagy támogatást kapnak a helyiektől, és továbbra is mindenkit arra biztatnak, hogy értesítse őket, ha információja van a rendbontásokról.
Az igazságügyi minisztérium adatai szerint Anglia-szerte eddig mintegy 1500-an jelentek meg a bíróság előtt a zavargások miatt, és 70 százalékuk továbbra is őrizetben marad. A bíróság elé kerültek közül 160 embert ítéltek el, felükre börtönbüntetést szabtak ki. Az őrizetbe vettek 90 százaléka férfi - közölte a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?