Brit kormányforrás: "Cameron nem mondott ilyesmit"

London |

<p>Brit kormányforrások nem hivatalosan ugyan, de gyakorlatilag cáfolták a német Spiegel hírmagazin azon értesülését, hogy David Cameron brit miniszterelnök Nagy-Britannia EU-tagságának &quot;fenntarthatatlanná&quot; válását jósolta volna arra az esetre, ha Jean-Claude Junckert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét választanák az Európai Bizottság elnökévé.</p>

A német hetilap forrásai szerint a konzervatív párti brit miniszterelnök a keddi EU-csúcson azt mondta Angela Merkel német kancellárnak, hogy Juncker megválasztása "olyan mértékben destabilizálná" a brit kormányt, hogy előre kellene hozni a brit EU-tagság sorsáról már korábban megígért népszavazást. Cameron állítólag hozzátette azt is, hogy "az 1980-as évekből itt maradt" emberekkel nem lehet megoldani a következő öt év problémáit.    A BBC azonban vasárnap név nélkül idézett egy magas rangú brit kormányilletékest, aki kijelentette: a Spiegel által írtak "nem emlékeztetnek" az EU-találkozón elhangzottakra, és a brit miniszterelnök "egyébként sem mondana ilyesmit".    David Cameron tavaly jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választásokon, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. A brit választók ennek eredménye alapján döntenének arról, hogy az unión belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.    A London által tervezett tárgyalások egyik központi eleme az Európai Unión belüli munkaerőmozgás jelentős szigorításának igénye.    Az azonban eddig sem volt titok, hogy a brit kormány nem tartja alkalmas jelöltnek az Európai Bizottság élére a Londonban túlzottan "föderalistának" tekintett Junckert. A Financial Times minap közölt értesülése szerint Cameron nemrégiben, kabinettagjai körében "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a luxemburgi politikus jelölését a bizottság elnöki tisztségére, és telefonos kampánnyal próbálja több uniós társállam vezetőjét rávenni Juncker megválasztásának megakadályozására.    Londoni stratégiai elemzők legutóbbi értékelése szerint e jelentős ellenállás miatt valószínűtlen, hogy Juncker elnyerheti az Európai Bizottság elnöki tisztségét.    Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértőinek minapi tanulmánya szerint a lehetséges kiút a vitából az, hogy Juncker nem az Európai Bizottság, hanem Herman Van Rompuy utódjaként az Európai Tanács elnöke lesz.    Az Eurasia elemzői Junckernél valószínűbb jelöltnek tartják az Európai Bizottság elnöki posztjára Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját, Enda Kenny ír kormányfőt, Pascal Lamy korábbi EU-biztost, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) volt vezetőjét, vagy Donald Tusk lengyel miniszterelnököt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?