Breivik ezúttal vádlóként áll a bíróság előtt

Oslo |

<p>&quot;Szokásához&quot; hűen, náci karlendítéssel köszöntötte a jelenlévőket a norvég tömeggyilkos Anders Breivik, amikor kedden belépett a bíróság tárgyalótermébe, ezúttal azonban vádlóként. A 77-szeres gyilkos tavaly pert indított a norvég állam ellen azt állítva, hogy sérültek emberi jogai, egy oslói bíróság pedig helyt adott Breivik panaszainak.</p>

A fellebbviteli per  kedden kezdődött és a tervezett ütemezés szerint  egészen jövő hét szerdáig tart.  A bíró, Oeystein Hermansen rögvest bántónak minősítette Breivik náci karlendítését - a férfi nem először lépett így tárgyalóterembe -, és felszólította  őt arra, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen megnyilvánulásoktól. 

A 37 éves Breivik  2011. július 22-én előbb Oslóban egy autóba rejtett pokolgépet robbantott fel, melynek következtében nyolc ember vesztette életét.
Két órával később rendőregyenruhában a merénylő áthajózott Utoya szigetére, ahol hatvankilenc  fiatalt - zömmel tizenéveseke t- agyonlőtt egy ifjúsági táborban. 

Az 5 milliós lélekszámú Norvégia lakosságának negyede veszítette el családtagját, barátját, vagy ismerősét Breivik tette miatt. A férfi mindezért a Norvégiában kiszabható legszigorúbb büntetést kapta: 21 év börtönre ítélték, azaz gyilkosságonként mindössze 100 napra. Büntetése ugyanakkor meghosszabbítható, ha úgy ítélik meg, hogy szabadlábra helyezése veszélyes lehet a társadalomra. 

Breivik a börtönben három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat. Ő mindezek ellenére embertelen bánásmódra, kínzásra panaszkodik, túl gyakorinak tartja, hogy megmotozzák. Panaszáradatának tavalyi tárgyalásán azt  hangoztatta, hogy "emberségesebb lett volna őt lelőni, mintsem úgy bánni vele, mint egy állattal".   Az "állati bánásmód" kapcsán  egyebek közt a mikrohullámú sütőben melegített ételek minőségére utalt.  Elviselhetetlennek  tartotta azt is, hogy - mint kifogásolta -  gyakran hideg a kávéja, és hogy műanyag evőeszközökkel kényszerül étkezni. 

Breivik ugyan magánzárkában van, de látogatókat fogadhat, és a külvilággal is tarthat kapcsolatot. Utóbbi alól csak az olyan szélsőségesek a kivételek, akiket Breivik - úgymond - "ártalmas ideológiája cselekvésre ösztönözhetne". A tömeggyilkos egyébként még a börtönben sem él teljes elszigeteltségben: tavalyelőtt karácsonykor például részt vehetett egy mézeskalácssütő versenyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?