Bevándorlónak nevezte magát Melania Trump

Washington |

<p>Bevándorlónak nevezte magát a republikánus elnökjelölt, Donald Trump felesége egy kampányrendezvényen.&nbsp;</p>

Melania Trump ritkán  jelenik meg a nyilvánosság előtt, a kampány hajrájában azonban három beszédet is mond. A 46 éves, szlovéniai születésű Melaniát a pódiumon Mike Pence alelnökjelölt hitvese, Karen Pence mutatta be: „Amerika iránti szeretete határtalan, mint a férjéé” – fogalmazott Karen Pence. Melania Trump a győzelmi jelet mutatva lépett a pódiumra, ahol a Trump-kampányról rögtön leszögezte: ez a kampány nem szokványos, ez mozgalom, amely részvételre és cselekvésre ihletett embereket. Ezután felidézte szlovéniai gyermekkorát, s hangsúlyozta, hogy akkor és ott úgy tekintettek Amerikára, mint a szabadság és a lehetőségek hazájára. „Amerika azt jelentette nekünk, hogy ott álmodozhatsz és valóra is válthatod az álmaidat” – fogalmazott és hosszasan dicsérte Ronald Reagan elnök 1984-ben elmondott híres kampánybeszédét, amelyben Reagan azt ígérte: Amerikában új hajnal köszönt be.    „Bevándorló vagyok” – mondta Melania Trump, s részletesen felidézte, hogy sikeres modellként tíz esztendeig tartott, mire több vízum és zöldkártya után letette az állampolgári vizsgát. Ezt a kérdést nem véletlenül taglalta, korábban ugyanis megvádolták azzal, hogy illegálisan dolgozott az Egyesült Államokban, ezt azonban ő mindig visszautasította. Beszédében a biztonságos ország és az ellenőrzött határok mellett érvelt, majd miután leszögezte, hogy főállású édesanya, kitért arra is, hogy az amerikai kultúra manapság túlságosan is megengedő. A gyerekek internetes zaklatásának terjedésére utalva kifejtette azt is, hogy first ladyként feladatának tekintené, hogy ez ellen küzdjön.     „November 8-án győznünk kell, majd össze kell fognunk. Tisztelettel kell viseltetnünk egymás iránt, akkor is, ha nem értünk egyet, s ebben segítem majd a férjem erőfeszítéseit” – mondta Melania Trump. S megismételte a Trump-kampány szlogenjét: Donald Trump Amerikát ismét biztonságossá, felvirágzóvá, büszkévé teszi. Melania Trump beszédét mind a négy országos televíziós csatorna élőben közvetítette. A republikánus elnökjelölt felesége utoljára a nyáron Clevelandben a republikánus konvención mondott beszédet és szeptemberben – a Trump 11 évvel korábban, titokban rögzített és nőket becsmérlő szavait megörökítő videó nyilvánosságra kerülése után – fogadta a CNN riporterét egy interjúra.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?