Róma. Silvio Berlusconinak nem sürgős gyorsan megválni az általa ideiglenesen kézbe vett külügyminiszteri poszttól – tudatta maga az olasz miniszterelnök a sajtóval, miután találkozott a parlament két házának elnökeivel és a külügyminisztérium tisztségviselőinek egy csoportjával.
Berlusconinak nem nagyon sürgős
Róma. Silvio Berlusconinak nem sürgős gyorsan megválni az általa ideiglenesen kézbe vett külügyminiszteri poszttól – tudatta maga az olasz miniszterelnök a sajtóval, miután találkozott a parlament két házának elnökeivel és a külügyminisztérium tisztségviselőinek egy csoportjával. A kormányfő elmondta: csak azután hagyja majd ott a külügyminisztériumot, ha végrehajtotta az intézményen belüli reformokat. Mosolyogva mondta: „Tetszik ez a munka, azt hiszem, jól is csinálom, hiszen ezen a helyen is egy vállalkozóra, egy újítóra, egy szervezőre van szükség. Azt hiszem én vagyok a megfelelő ember a megfelelő helyen.” Ugyanis egyre több külpolitikai szakértő véli úgy az olasz sajtó hasábjain, miszerint nem valószínű, hogy Berlusconi a kormányfői teendők mellett az általa tervezett hat hónapig képes lenne ellátni a külügyminiszteri posztot is. Egy kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes, a neonáci múlttal bíró Nemzeti Szövetség (AN) főtitkára esetleg megkaphatja a tárca irányítását. Legalábbis annyit mondott, hogy Fini mostani minőségében „jelölhető” a külügyminiszteri posztra. Ami az olasz külpolitika folyamatosságát illeti, a jobbközép olasz kormány feje ismét hitet tett az európai integráció mellett. „Olyan erős politikai tömböt kell létrehozni, amely képes egységes nyelven beszélni a külpolitika területén, ezen kívül közös védelmi rendszerrel is felvértezi magát” – mondta Berlusconi, meglehetősen élesen visszautasítva a külföldről érkezett bírálatokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.