Berlusconi ismét nevetség tárgyává vált

Deauville/Róma |

<p>A "baloldali bírók diktatúrájáról" panaszkodott Silvio Berlusconi olasz kormányfő Barack Obama amerikai elnöknek a G8-ak deauville-i találkozóján egy folyosói beszélgetésben, amit gúnyolódással, megvetéssel és szégyenkezéssel fogadott az olasz sajtó pénteken.</p>

Az amerikai elnök a kamerák tanúsága szerint zavarodottan fogadta Berlusconi csütörtöki, korábbról jól ismert sirámait az olasz bírókról, akikkel az elmúlt években többször is meggyűlt a baja. "Nagyon fontos igazságügyi reformot hajtottunk végre. Olaszországban szinte a baloldali bírók diktatúrája a jellemző" - fejtette ki Obamának Berlusconi, aki ellen jelenleg négy ügyben folyik bírósági eljárás, a többi között például egy kiskorú marokkói prostituált szolgáltatásainak igénybe vétele, illetve korrupció miatt. A 74 éves milliárdos médiamágnás ellen az elmúlt 17 évben 31 pert indítottak, ezek közül 24-et vagy elnapoltak, vagy felmentéssel végződött.
A kormányfő panaszaival pénteken tele volt az olasz sajtó, de az igazságügyi szakmai szervezetek és az ellenzék is értetlenségének adott hangot. "A miniszterelnök egyértelműen elvesztette a fejét" - írta címlapján a baloldali La Repubblica. Pierluigi Bersani, a legnagyobb ellenzéki párt (Demokrata Párt, PD) vezetője gúnyosan megjegyezte, hogy Berlusconi bizonyára arra kérte Obamát, indítson NATO katonai akciót az olasz bírók ellen.
A bírák nemzeti szövetsége dühödten fogadta a kormányfő kijelentését, Luca Palarma, a szervezet vezetője szerint "nagyon komoly dolog", hogy az egyik legbefolyásosabb vezető előtt befeketítettek egy alapvető állami intézményt.
A negatív sajtóvisszhang tovább ronthatja Berlusconi pártjának (Szabadság Népe, PDL) amúgy sem túl jó esélyeit az önkormányzati választások hétvégi második fordulóján, amelyen elemzők szerint a PDL megalázó vereséget szenvedhet, s ez Berlusconi hatalmának végét jelentheti

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?