Berlini merénylet: az egyik szemtanú buktatta le a gázolót

Berlin |

<p>Sajtóhírek szerint a feltételezett támadót egy szemtanú segítségével fogták el. A szemtanú látta, amint a támadó kiszáll a teherautóból és elmenekül. A nyomába eredt és telefonon folyamatosan tájékoztatta a rendőrséget.</p>

A gyanúsítottat a helyszíntől nagyjából másfél kilométerre, a Tiergarten nevű park közepén álló Győzelmi oszlopnál (Siegessäule) fogták el. 

Kedden különleges rendőri egységek mozgósításával házkutatást tartottak Berlinben az egykori Tempelhof nemzetközi repülőtér egyik hangárjában kialakított menekültszálláson, aholo a feltételezett elkövető lakott. 

A berlini tartományi kormány menekültekért felelős hivatalának tájékoztatása szerint a bevetés hajnali három órakor kezdődött és öt órán át tartott. Csaknem 250 rendőrt és kommandóst vezényeltek a helyszínre. A Bild című lap szerint kikérdeztek négy fiatalembert, de végül nem vettek őrizetbe senkit. Az ARD országos köztelevízió szerint viszont egy embert előállítottak és elszállítottak a rendőrök.

A Bild szerint a feltételezett támadót sikerült egyértelműen azonosítani: egy 23 éves, Naved B. névre hallgató pakisztáni férfiról van szó. A német szabályok alapján vezetéknevét nem hozzák nyilvánosságra, mert nem közszereplő.

A hatóságok feltételezése szerint a Németországba menedékkérőként érkezett Naved B. elrabolt egy lengyel kamiont, meggyilkolta a sofőrt, majd szándékosan belehajtott a tömegbe az egyik leglátogatottabb berlini karácsonyi vásáron, amelyet a Breitscheidplatz téren, az egykori Nyugat-Berlin jelképeként számon tartott Vilmos császár-emléktemplomnál (Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche) tartanak minden évben. A kamion 50-70 métert haladt a tömegben. A támadásban 12 ember meghalt, 48 (más források szerint 49) ember megsebesült, többen súlyos állapotban vannak.

Az ügyet magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség, a nyomozás vezetésével a legszélesebb jogkörű rendőri szervet, a szövetségi bűnügyi hivatalt (BKA) bízta meg.

Angela Merkel kancellár kedd délelőtt sajtónyilatkozatot tesz a támadásról, a hatóságok a nyomozás első eredményeit kora délután ismertetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?