Befejeződtek a konklávé előkészületei a Vatikánban

Vatikánváros |

<p>Minden készen állt hétfő estére a másnap kezdődő pápaválasztó konklávéra a Vatikánban - jelentették be a pápai állam illetékes szervei. A legfontosabb előkészületek közül kiemelték, hogy felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések, a római köztisztasági hivatal pedig megduplázta a Vatikán körül üzemeltetett szemeteskocsik számát.</p>

  Giovanni Paoletti, az olasz tüzeléstechnikusok és kéményseprők országos szövetségének főtitkára azt közölte a helyi sajtóval, hogy akármilyen hevesen essen is az eső, a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló füst jól fog látszani. Hozzátette, hogy az általuk felszerelt kémény tökéletesen működik majd a konklávén a meteorológusok jósolta rossz időben is.

    A vatikáni televíziós központ  tizenhét tévékamerát szerelt fel a Szent Péter téren. Egy kamera reggeltől estig a Sixtus-kápolna kéményét figyeli majd.

    A Szent Péter téren és környékén már hétfőn biztonsági készültség lépett életbe, igaz, egyelőre a legalacsonyabb, első fokú, de folyamatosan emelik majd.

    A Vatikán környéki szállodákban szombattól lesz telt ház, bár az olasz fogyasztóvédők szerint a szobák ára több mint száz százalékkal emelkedett erre az időszakra. Március 17. és 19. között várható ugyanis az új pápa beiktatása, talán éppen Szent József ünnepére, 19-re esik, ez pedig Olaszországban egyben az apák napja is.
    A szentszéki szóvivő szerint a beiktatásra már negyven hivatalos delegáció foglalt magának helyet.

    A pápaválasztó bíborosok kedd reggel hétkor költöznek be vatikáni szálláshelyükre, a Szent Márta házba (Domus Sanctae Martae). Ennek működését hat nővér és harminchárom fős személyzet biztosítja: portások, szakácsok, pincérek, takarítók.

    A L'Osservatore Romano szentszéki napilap beszámolója szerint a jövendőbeli pápa a konklávé után a Szent Márta ház második emeletén levő 201. számú lakosztályban fog elhelyezkedni, amely egy nappaliból, dolgozószobából és hálószobából áll 18-19. századi bútorokkal.

    Az olasz sajtó szerint a Sixtus-kápolnába belépő bíborosok között Angelo Scola milánói érseknek van a legtöbb esélye arra, hogy pápaként lépjen ki, és ehhez a szintén esélyesnek tartott Pedro Odilo Scherer brazíliai bíborosnál és az észak-amerikai bíboroscsoport jelöltjeinél kell több szavazatot szereznie.

    A SkyTG24 olasz hírtelevízió Timothy Dolan New York-i érseket tartja esélyesnek, aki Rómába érkezése óta jó kedélyével hívta fel magára a figyelmet. "Nem vagyok ideges amiatt, hogy be kell lépnem a konklávéba. Az lehetetlen, hogy én legyek a pápa, mert előtte még a bíborosi kinevezésemre kapott gratulációkat kellene megköszönnöm..." - mondta a bíboros a Sirius XM műholdas csatornának. Dolan, akit a Vatikánnal foglalkozó újságírók "kreatív konzervatívnak" neveznek, hozzátette: örül, hogy Rómába mehetett, mert nagyon szereti az olasz konyhát, főleg a paradicsomos fettuccine szalagtésztát, a római módra sütött bárányt és a tiramisut, "csak a dietetikusom meg ne tudja!". Dolan szerint "az evangéliumot mosollyal és nem szigorú tekintettel kell tanítani".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?