Barack Obama méltatja az elhunyt Elie Wieselt

<p>Elie Wiesel Nobel-békedíjas író halála megrázta az amerikai vezetést, és pártállásuktól függetlenül politikusok egész sora - élükön Barack Obama elnökkel - méltatta az elhunyt írót, filozófust, előadót, egyetemi tanárt.</p>

A Fehér Ház által kiadott közleményében Obama elnök így fogalmaz Wieselről: "Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt". Obama, akit sajtóhírek szerint személyes jó viszony is fűzött Wieselhez, a többi között hangsúlyozta: "Elie nemcsak a világ legkiemelkedőbb holokauszttúlélője, hanem maga az élő emlékezet volt".

Személyes hangot megütve, szintén közleményben méltatta Wieselt Joe Biden alelnök. "Elie elültette a lelkemben azt a soha nem múló kitartást, hogy minden következő nemzedéknek pontosan megtanítsuk, mi történt, hogy soha ne feledhessük el a Soá rémségeit. Elie egész élete arról szólt, hogy bizonyos legyen benne: mindannyiunk szívében ott rejtezik az ígéret, hogy - soha többé".

Paul Ryan, a képviselőház republikánus párti elnöke szerint Wiesel "megtanította nekünk, hogy soha nem szabad feladni az emberiességet. Legyen áldott az emléke!".

Condoleezza Rice volt külügyminiszter szerint Wiesel "különleges ember volt, a béke katonája". "Mentorként és barátként inspirált és támogatott engem" - fogalmazott Bush elnök volt külügyminisztere.

Mitt Romney, a republikánusok négy évvel ezelőtti elnökjelöltje Twitter-üzenetet tett közzé, s ebben azt írja: "Imádkozom azért, hogy az a világítótorony, akit Elie Wiesel testesített meg, hosszú időn keresztül vezessen bennünket, hogy kikerülhessük a gyűlölet és a rasszizmus zátonyait".

A főbb amerikai televíziós csatornákon és az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) szintén megemlékeztek Elie Wieselről, többnyire részletes portréval, vagy korábbi interjúinak újbóli bejátszásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?