Az összes eddig meghallgatott biztosjelölt meggyőző volt

Brüsszel |

<p>Jean-Claude Juncker úgy ítéli meg, hogy az Európai Parlament illetékes szakbizottságai előtt eddig meghallgatott összes EU-biztosjelölt meggyőzően igazolta felkészültségét a tisztség ellátására, az Európai Bizottság megválasztott elnöke elégedett a teljesítményükkel - közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény egyik szóvivője.</p>

"Juncker megválasztott elnök úgy véli, hogy eddig az összes jelölt meggyőzően demonstrálta kompetenciáját és európai elkötelezettségét" - mondta újságíróknak Mina Andreeva szóvivő. A 27 biztosjelölt meghallgatássorozata hétfőn kezdődött az úgynevezett "egyszerű biztosnak" jelölt személyekkel. E hét csütörtöktől kerülnek sorra azok, akiket a hét bizottsági alelnöki pozíció valamelyikébe szán Jean-Claude Juncker. Pénteken nem lesznek meghallgatások, jövő hétfőn azonban igen, majd kedden zárul az előre beütemezett folyamat.

Az eddig meghallgatott jelöltek legtöbbje zöld fényt kapott az illetékes szakbizottságtól. A szerdán meghallgatott, konzervatív pártállású Jonathan Hillnek azonban - mint azt csütörtökön bejelentették - valamikor újra meg kell majd jelennie a parlamenti szakbizottság előtt. A néppárti Navracsics Tibor írásban kap újabb kérdéseket, és a válaszok fényében jövő hétfőn dönt róla az oktatási és kulturális bizottság. Egyelőre nem ismeretes az állásfoglalás a francia szocialista párti Pierre Moscoviciről, akit csütörtök délelőtt hallgattak meg. Őt illetően egyelőre csak egy olyan néppárti állásfoglalást adtak ki, miszerint "alig bizonyult meggyőzőnek", a szociáldemokrata közlemény szerint viszont "kitűnő biztos" lenne.

Az EP folyosóin hetek óta közbeszéd tárgya a jobbközép néppártiak és a szociáldemokraták közt állítólag létrejött "meg nem támadási megállapodás", miszerint nem kifogásolják egymás jelöltjeit. E megállapodás tényét hivatalosan mindkét oldalról cáfolják, és azt állítják, hogy mindenkit érdeme szerint ítélnek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?