<div>Az orosz felderítés volt a legaktívabb tavaly Csehországban - állítja a cseh katonai titkosszolgálat (VZ) csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentésében.</div><div> </div>
Az oroszok kémkedtek a legaktívabban Csehországban
Prága |
A Biztonsági Információs Szolgálat (BIS), azaz polgári hírszerzés a szintén csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt írta, hogy az orosz és a kínai felderítőkkel foglalkoztak a legtöbbet. A két keleti nagyhatalom elsősorban az energetikai és gazdasági információk, kapcsolatok iránt érdeklődött. Figyelmet keltett, hogy a katonai titkosszolgálat anyagában ugyanakkor nem szerepel Petr Necas volt cseh miniszterelnök feleségének a megfigyelése, amelyre a nyilvánosságra került információk szerint tavaly és az idén került sor, s az ügy végül is nagymértékben hozzájárult a Necas-kormány júniusi bukásához. Az orosz felderítés hagyományosan nagyon aktív Csehországban. Katonai területen - derül ki a titkosszolgálati jelentésekből - tavaly mérsékelten visszaesett az orosz kémek tevékenysége. A csehek ugyanakkor úgy vélik, hogy a felderítők száma a prágai orosz nagykövetség diplomatái között továbbra is "nagyon magas". Hasonló megállapításokat tartalmazott a BIS tavalyi jelentése is. A cseh katonai felderítés szerint a kínaiak elsősorban politikai-gazdasági információk, kapcsolatok iránt érdeklődnek. A katonai információk kevésbé érdeklik őket. A BIS megállapította, hogy a szovjet utódállamok, valamint a közel-keleti államok prágai diplomáciai képviseletein is dolgoznak diplomatáknak álcázott kémek. A katonai felderítés és a BIS szerint is több külföldi és hazai gazdasági és vállalkozói csoport tavaly azon igyekezett, hogy a védelmi minisztérium terhére aránytalan pénzügyi nyereséghez jusson. A legfontosabbnak ítélt eseteket a hatóságok vizsgálják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.