Az MSZP tudomásul veszi, hogy az SZDSZ Bokrost akarja

Budapest |

<p>Az MSZP nem érti, de tudomásul veszi az SZDSZ döntését, miszerint a liberális párt Bokros Lajost javasolja miniszterelnök-jelöltnek - közölte Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja pénteken Budapesten újságírókkal.</p>

"Nem értjük a döntést, de természetesen tudomásul vesszük az SZDSZ véleményét, az SZDSZ döntését. Sajnálattal ugyan, de tudomásul vesszük" - fogalmazott a párt országgyűlési képviselője az MSZP országos elnökségének ülése után.
    Elmondta: a szocialista párt a következő napokban javaslatot tesz a további teendőkre.
    A politikus rövid nyilatkozata után nem kívánt kérdésekre válaszolni.
    Az MSZP és az SZDSZ kora délutáni egyeztetése után Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta, a szabad demokraták számára három miniszterelnök-jelölt volt elfogadható: Surányi György, Békesi László és Bokros Lajos. Mára világossá vált, hogy az első kettő jelölt nemet mondott a felkérésre, ezért az SZDSZ azt javasolta: az MSZP fontolja meg Bokros Lajos jelölését - tette hozzá.
    Az MSZP elnöksége délelőtt is ülésezett, ezen a megbeszélésen fogadták el a miniszterelnök javaslatát arról, hogy Takács János, az Electrolux Lehel vezérigazgatója legyen az új kormányfőjelölt - értesült korábban az MTI.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?