Az ET-nek is tetszik CIA-börtönök bezárása

Dublin |

<p>Üdvözölte csütörtökön Dick Marty svájci szenátor, jogvédő, az Európa Tanács egykori jelentéstevője az új amerikai kormányzat döntését, amely szerint felszámolják az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) minden titkos külföldi kihallgatóközpontját.</p>

Az európai politikus azt mondta, azt várja a rendelkezéstől, hogy új információkra derül fény a CIA-járatokról és a titkos fogva tartási helyekről.
    A The Washington Post című amerikai lap 2005. novemberi cikke szerint a CIA éveken keresztül titkos börtönökben tartott fogva, s hallgatott ki terrorizmussal gyanúsított személyeket, s az a vád is felmerült, hogy az amerikai titkosszolgálat illegálisan szállított különböző repülőjáratokon ilyen személyeket olyan országokba, ahol az illetők kínzásnak voltak kitéve.
    Az Európa Tanács annak idején Dick Martyt bízta meg az ügy kivizsgálásával, s a svájci politikus jelentéseiben megállapította, hogy több európai országban, így Lengyelországban és Romániában működtek ilyen kihallgatóközpontok. Mindkét ország visszautasította ezt a feltételezést.
    Az ET-jelentéstevő megállapítása szerint a titkos börtönökben embertelenül bántak a foglyokkal: dübörgő zenével, fullasztóan meleg vagy jéghideg légkondicionálással, alvásmegvonással kínozták őket.
    Sokan ugyanakkor nehezményezték, hogy a jogvédő jelentései túlnyomórészt név nélkül nyilatkozó forrásokra támaszkodtak.
    Dick Marty azt mondta, nagyon meg lenne lepve, ha még ma is működnének Európában titkos fogdák, más azonban a helyzet szavai szerint Kelet-Afrikával vagy Marokkóval.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?