Az ENSZ elítélte az észak-koreai rakétakísérletet

New York |

<p>Elítélte Észak-Korea három nappal ezelőtti rakétakísérletét az ENSZ, és &bdquo;jelentős intézkedéseket&rdquo; helyezett kilátásba.</p>

Phenjant augusztus 24-én ballisztikus rakétát indított egy tengeralattjáróról, a tengerparti Szinpho város melletti tengeralattjáró-támaszpontjáról. A phenjani rezsim két nappal azután hajtotta végre a kilövést, hogy megkezdődött a dél-koreai és amerikai haderő szokásos éves hadgyakorlata.

Ekkorát még nem lőttek

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"244765","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"359"}}]]

Dél-koreai aggodalommal állapította meg, hogy Észak-Koreának még sohasem sikerült ilyen messzire eljuttatnia tengeralattjáróról indított rakétát. A ballisztikus fegyver 500 kilométeres távolságot tett meg, ez immár szinte egész Dél-Koreára fenyegetést jelent, és Japán egyes részei is hatótávolságon belülre kerültek, köztük az amerikai támaszpontok Okinava szigetén. Szárazföldi indítású rakétákkal ezeket a célpontokat már eddig is elérhette volna Észak-Korea, ám a földi telepítésű rakéták indítási helye könnyebben felderíthető, mint a tengeralattjáróké.

Az ENSZ-határozat a korábbinál keményebb szankciókat helyezett kilátásba a phenjani rezsimmel szemben, de ezek sikere nagyrészt az Észak-Korea kitartó támogatójának számító Kínán múlik. Most egyébként Peking is tiltakozott az újabb rakétateszt miatt.

Cson Min Dok, az észak-koreai külügyminisztérium illetékese „szörnyű provokációnak” nevezte az ENSZ határozatát. Hangsúlyozta, hogy országa az Egyesült Államok „vérlázító nukleáris megfélemlítése” miatt fejleszt atomfegyvert. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok leginkább úgy tud elkerülni egy észak-koreai csapást, ha tartózkodik a Phenjan méltóságát sértő cselekményektől.

A dagi nagyon büszke

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"244766","attributes":{"alt":"Fehér ingben Kim Dzsong Un","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"319","title":"Fehér ingben Kim Dzsong Un","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

 

Észak-Korea állami médiája hatalmas sikerként ünnepelte a legújabb rakétatesztet. Az indításnál Kim Dzsong Un, az ország vezetője is jelen volt, és nagyon büszkén kijelentette, „ezzel Észak-Korea befurakodott a katonai hatalmak első sorába”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?