Az egykori KGB-s Putyin elítélte a kommunizmus bűneit

Az egykori KGB-s Putyin elítélte a kommunizmus bűneit
Moszkva |

<div>A politikai megtorlásokra nincs mentség &ndash; ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette ki.</div>

Putyin a sztálini megtorlások áldozatainak állított első jelentős moszkvai emlékmű felavatásán mondott beszédet és minden eddiginél határozottabban ítélte el a kommunizmus bűneit. Emlékeztetett rá, hogy koholt és abszurd vádak alapján bárkit el lehetett ítélni, milliókat bélyegeztek a nép ellenségének, lőttek agyon, nyomorítottak meg, börtönöztek be vagy száműztek. Szavai szerint a politikai megtorlások az egész nép számára tragédiát jelentettek, és olyan csapást mértek a társadalomra, amelyet az még ma is megérez.  „Ezt a szörnyű múltat nem lehet kitörölni a nemzeti emlékezetből, és mentséget sem lehet rá találni” – mondta az elnök. Hozzátette, hogy mentség még az úgynevezett felsőbb népérdek sem lehet. Rámutatott, hogy a történelmet megpróbálják többféleképpen magyarázni, de „amikor a megtorlásokról, milliók haláláról és szenvedéséről van szó, akkor elegendő felkeresni a butovói lőteret vagy a megtorlások áldozatainak tömegsírjait, amelyekből nem kevés van Oroszországban, hogy megértsük: ezekre a bűncselekményekre semmilyen mentség sem lehet”.Putyin hangsúlyozta, hogy a politikai megtorlások egyértelmű és világos értékelése segít megakadályozni azok megismétlődését.A Gyász Fala elnevezésű emlékművet, Georgij Franguljan munkáját a Szadovoje körút és a Szaharov sugárút sarkán állították fel. Az eltávozottak és életben maradottak alakját megörökítő bronz monumentális féldombormű fal tervét 300 pályamunka közül választották ki emberi jogvédő aktivisták. Az emlékművön számos nyelven szerepel az emlékezz szó. Egyébként Putyin az elérhető adatok szerint 1975-ben végzett a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán, nemzetközi jogot tanult. A diploma megszerzése után az Államvédelmi Bizottság (KGB) leningrádi szervezetének munkatársa lett. 1985-ben fejezte el a KGB első számú iskoláját. Ezt követően öt évig az akkori Német Demokratikus Köztársaságban volt kiküldetésben. (mti, ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?