Az ausztrál kormány hivatalosan bocsánatot kért a pedofília áldozataitól

Canberra |

Hivatalosan bocsánatot kért hétfőn Scott Morrison ausztrál kormányfő a pedofília áldozataitól, és beismerte a parlamentben, hogy az állam kudarcot vallott e "gonosz bűncselekményekkel" szemben.

 

"A sorainkban meghúzódó ellenségek, ausztrálok követték el a bűncselekményeket ausztrálok ellen" - jelentette ki a televízióban élőben közvetített beszédében. "A nemzet nem tett eleget kötelezettségeinek irántuk, magára hagytuk őket, és emiatt örökre szégyen borít bennünket" - mondta a kormányfő az egyházi és állami intézményekben gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények áldozataira utalva.

Az ausztrál kormány egy évtized után, 2012-ben hozott létre - a nyomásnak engedve - vizsgálóbizottságot a pedofília elleni intézkedések kidolgozása érdekében. A bizottság 2017-ben nyújtotta be megrázó jelentését. A nyomozók több mint 15 ezer emberrel léptek kapcsolatba, akik elmondásuk szerint pedofília áldozatai voltak, amelyet évtizedeken át eltussoltak árvaházak, sportklubok, iskolák, ifjúsági szervezetek és az egyház. Több mint 4000 intézmény érintettsége merült fel a nyilvános, illetve zárt ajtók mögött tartott meghallgatások során, köztük számos katolikus intézményé. Elítélve az fenti intézményekben nap mint nap, évtizedek hosszú során át elkövetett bűncselekményeket, Morrison bejelentette az új hivatalos doktrínát, amelynek keretében hisznek az áldozatoknak.

A kormányfő többször is bocsánatot kért a gyerekektől, akikkel szemben az állam nem teljesítette a kötelességét, a szülőktől, akiknek elárulta a bizalmát, a házastársaktól és gyermekeiktől, akiknek el kellett viselniük a visszaélések következményeit, az eltussolást és az nehézségeket.

 

A képviselők egyperces csenddel adóztak az áldozatoknak az ismételt bocsánatkérések után.

A vizsgálóbizottság jelentése szerint a katolikus egyházi személyek hét százalékát vádolták meg gyermekmolesztálással 1950 és 2010 között, ezeket a gyanúkat nem vizsgálták ki. Az ilyen visszaesésekről beszámoló gyerekekről nem vettek tudomást, rosszabb esetben megbüntették őket.

Egyes egyházmegyékben a pedofíliával gyanúsított papok aránya elérte a 15 százalékot is. Az Istenes Szent János Betegápoló Rend tagjainak 40 százaléka keveredett gyanúba.

Az ausztrál kormány korábban hivatalosan bocsánatot kért az őslakosoktól, illetve a több tízezer anyától, közöttük számos leányanyától - akiktől 1951 és 1975 között elvették és örökbe adták a csecsemőjüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?