Az amerikaiak többsége rossz véleménnyel van a kormányról

Washington |

<div>Az amerikaiak többsége kételkedik abban, hogy a kormány meg tudja oldani az ország előtt álló legnagyobb kihívásokat - ezt mutatja egy friss közvélemény-kutatás.</div><div>&nbsp;</div>

Az AP-NORC kutatóintézet felmérése szerint politikai téren meglehetősen borúlátóan néz az új év elébe az amerikaiak többsége. Az elmúlt tíz évben soha nem haladta meg az ötven százalékot azoknak az aránya, akik szerint az ország jó irányba halad. Az új felmérés szerint azonban jelenleg ennél is többen, hetven százaléknyian vannak azok, akik kevéssé bíznak abban, hogy a kormány képes haladást elérni azokban a fontos kérdésekben, amelyekkel az országnak 2014-ben meg kell küzdenie.   
A megkérdezettek fele véli úgy, hogy az amerikai demokrácia vagy "sok változtatásra", vagy teljes átalakításra szorul. Csak minden huszadik ember gondolja úgy, hogy az amerikai demokrácia jól működik és nem igényel változtatásokat.   
A legfontosabb tíz világ- vagy belpolitikai kérdés között többnyire olyan témákat említettek a felmérésben részt vevők, amelyek az elmúlt öt évben a leginkább foglalkoztatták a Fehér Házat vagy a kongresszust. Az első helyen áll a listán az egészségügyi reform, és előkelő helyen szerepel a gazdaság helyzete és a munkanélküliség, valamint az államadósság is. Más, a sajtóban és a választási kampányokban gyakran szereplő kérdések viszont kevéssé foglalkoztatják a közvéleményt. Legfeljebb három százalék említette a legfontosabb témák között például a melegek jogait, a terhességmegszakítást vagy a belföldi lehallgatásokat.   
Saját életüket illetően valamivel derűlátóbbak az Egyesült Államok lakói, mint a politikával kapcsolatban. A legtöbben legalábbis valamelyest bíznak abban, hogy képesek lesznek megbirkózni gondjaikkal 2014-ben. A megkérdezettek valamivel több mint fele úgy gondolja, hogy jobban tudná vezetni az országot, mint a jelenlegi politikai vezetők.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?