Az alkotmányjogász szerint tovább működhet a Magyar Gárda mozgalma

Budapest |

<p>A Magyar Gárda Egyesület megszűnése után is megmaradhat a gárda mozgalma - mondta Kolláth György alkotmányjogász. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, akkor a Magyar Gárda Egyesület megszűnik. A mozgalom azonban az egyesülési jog alapján tovább működhet. Ezt mindaddig megteheti, ameddig bűncselekményt vagy szabálysértést nem követ el - hangsúlyozta Kolláth György.</p>

Az alkotmányjogász szerint markáns, jogfejlesztő ítélet született kedden a Magyar Gárda perében. "Ez egy bátor ítélet. Azt mondta, hogy ha egyszer egy szervezet működése félelmet kelt a társadalom egy csoportjában, romákban, zsidókban, akkor a szervezetnek a tevékenysége alkotmányellenes" - húzta alá. A korábbiaktól eltérően a keddi ítélet szerint tehát már önmagában a félelemkeltésre is válaszolnia kell a jognak. Ez túllép az Alkotmánybíróság korábbi felfogásán - mondta Kolláth György.

Az ítélet után a rendvédelmi szerveknek nem, de a bíróságoknak a munkája egyszerűbbé válhat, hiszen egyértelműbbé válhat a helyzet. Az alkotmányos jogok értelmezése tekintetében is mérföldkő lehet a keddi döntés - tette hozzá.

A Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát - tette hozzá. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?