Az aleppói harcok tétje

<p>Az Aleppó térségében jelenleg folyó rendkívül heves harc komoly hatással lehet a szíriai polgárháború kimenetelére, és azzal a kockázattal jár, hogy az regionális konfliktussá szélesedik.&nbsp;</p>

A harcba a válság összes fontos szereplője bekapcsolódott - írja az amerikai hírügynökség bejrúti keltezésű elemzésében. A földrajzi keretet egy közel száz kilométeres, a török határ mentén húzódó övezet adja, nyugaton Azáztól a keleti Dzserablúszig, délen pedig Aleppó északi külvárosáig. A zóna kelet és nyugat felől kurd területek közé ékelődik be. Azáz és Marea a törökök által támogatott, kormányellenes felkelők kezén van. Dzserablúsz az Iszlám Állam (IÁ) fanatikusainak az erőssége. A kormányerők a Hezbollah libanoni síita szervezet és Irán támogatásával Tel-Rifaat környéke felől nyomulnak északi irányba. Az IÁ területét az amerikaiak vezette koalíció légi ereje, a felkelőket pedig orosz harci gépek bombázzák.    Azáz kulcsfontosságú város, illetve járás határátkelővel, ahol a felkelők utánpótlási vonala vezet Törökországba azóta, hogy 2012-ben elfoglalták. Ez az útvonal köti össze Kelet-Aleppóban lévő állásaikat Törökországgal. Ha ezt a folyosót elveszítik, az gyakorlatilag Aleppó, a második legfontosabb szíriai város elvesztését jelenti számukra. Ezzel az egész határvonal a szíriai hadsereg vagy a kurd erők birtokába kerül.    A kurdok folytatják a legsikeresebb ellenállást a terjeszkedő Iszlám Állammal szemben. Szövetségesük az Egyesült Államok és Oroszország is. Az ő hatalmukban van majdnem az egész török határvonal, leszámítva néhány foltját, ahol a felkelők vagy az iszlamisták az urak. Most azzal próbálkoznak, hogy összekössék nyugati és keleti területeiket. Azáz felé közeledésük vészjelzésként hatott a Damaszkusszal ellenséges viszonyban álló Ankarára, amelynek hadserege tüzérségi tüzet zúdított rájuk. Ahmet Davutoglu török kormányfő "a legkeményebb választ" helyezte kilátásba, ha elfoglalják a várost. A kurdok az Iszlám Állam Dzserablúsznál kezdődő területe ellen is készülődnek.    Törökország évek óta lobbizott a nemzetközi közösségnél egy repüléstilalmi övezetért a déli határa mentén, ahol biztonságos menedékre lelhetnének az otthonukról elmenekült szíriaiak tízezrei. Washington elutasította a tervet, attól tartva, hogy azzal még inkább belesodródik a háborúba. Tavaly az Egyesült Államok és Törökország bejelentette, hogy létrehoznak egy az Iszlám Államtól mentes övezetet, de az ötletből semmi sem lett. Törökország továbbra is fontolgatja, hogy bevonuljon Szíriába, de egy név nélkül nyilatkozó illetékes azt mondta kedden, hogy nem tesznek egyoldalú lépést. Szaúd-Arábia is késznek mutatkozik a szárazföldi katonai beavatkozásra az IÁ ellen, és harci repülőgépeket küldött egy török katonai repülőtérre.    Az aleppói harcok miatt több tízezren menekültek el a lezárt török határ felé, ahol sátrakban vagy a puszta földön alszanak, és a segélyek sem érik el őket. Segélyszervezetek több mint százezerre teszik az utóbbi két hétben menekülni kényszerülők számát. E menekültek bármikor útnak indulhatnak Európa felé, ami megváltoztatja a kilátásokat. Angela Merkel német kancellár hétfőn már támogatta a repüléstilalmi övezet ötletét Szíriában a civilek védelmében, akik egyébként elhagyhatják az országot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?