Ausztriában megduplázódott az antiszemita túlkapások száma

koronavírus Ausztria

Ausztriában 2021 első félévében megduplázódtak az antiszemita túlkapások az előző év hasonló időszakához képest – derül ki a bécsi Izraelita Hitközség (IKG) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A jelentés szerint a januártól június végéig terjedő időszakban idén 562 ilyen esetet jelentettek, míg tavaly ez a szám 257 volt az első félévben. Az incidensek jelentős többségének hátterében a koronavírus-járvány, illetve a közel-keleti konfliktus áll.

Az antiszemita megnyilvánulások több mint felét (331) sértő magatartásformák, illetve szóbeli gyalázkodások teszik ki. Ezen túlmenően 154 esetben olyan internetes tartalmakat jegyeztek fel, amelyek nyilvános antiszemita szidalmakat, üzeneteket hordoznak. A bejelentett esetek listáján 58 rongálás, 11 fenyegetés és 8 tényleges fizikai bántalmazás szerepel.

Nagy részüket (244) a jelentés szerint szélsőjobboldali politikai indíttatásból követték el, ugyanakkor 71 esetben muzulmán hátteret azonosítottak be. Az utóbbi csoport elkövetői agresszívabb magatartást tanúsítottak, mint szélsőjobboldali társaik.

Baloldali motivációval 100 túlkapást regisztráltak, míg 147 incidenst nem tudtak egyértelműen besorolni.

„Ha az antiszemitizmus ellen nem ott küzdünk, ahol az szavak formájában megjelenik - a villamoson, az iskolában, a stadionban vagy éppen a Facebookon – akkor a szavak nagyon gyorsan tettekké válhatnak” – jelentette ki Oskar Deutsch, az IKG elnöke. Hozzátette: az Izraelt érintő, illetve a koronavírus-járvánnyal összefüggő antiszemita összeesküvés-elméletek és a holokauszt bagatellizálása ellen össztársadalmilag kell fellépni.

Karl Nehammer belügyminiszter is reagált a frissen publikált adatokra. „Az antiszemitizmus elleni harc része az osztrák identitásnak, és (e harc) országunk történelmi felelőssége is” – jelentette ki a tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?