Assange svédországi kiadatása ellen küzd

London |

<p>Megkezdte Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója utolsó jogi csatáját szerdán a brit legfelsőbb bíróságon, hogy megakadályozza kiadatását Svédországba, ahol szexuális visszaéléssel vádolják.</p>

A brit legfelsőbb bíróság még decemberben döntött arról, hogy foglalkozni fog Assange-nak a kiadatás ügyében benyújtott fellebbezési kérelmével. A szerdán kezdődött meghallgatás várhatóan két napon át tart majd, de döntés csak több hét múlva várható.
Assange az ellen harcol, hogy szexuális visszaélés vádjával kiadják Svédországnak, mert szerinte ott nem részesítenék tisztességes eljárásban. Korábban azt a véleményét hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban szőttek ellene politikai összeesküvést, mert titkos amerikai diplomáciai iratokat hozott nyilvánosságra nagy tömegben.
A szerdán kezdődött meghallgatáson lényegében egyetlen jogtechnikai kérdésre összpontosítanak: a svéd ügyészség jogosult volt-e kiadni elfogatási parancsot Assange ellen.
Szakértők szerint a fellebbezési eljárás során a siker esélye minimális. Assange végső menedékként az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat.
A 2010 decemberben őrizetbe vett újságíró óriási óvadék letételének köszönhetően szabadlábon védekezhet, de mozgásszabadságát korlátozzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?