Assange állítólag Nagy-Britanniában tartózkodik

London |

<p>Egy lapjelentés szerint Nagy-Britanniában tartózkodik Julian Assange, a  túlnyomórészt bizalmas amerikai külügyi dokumentumok kiszivárogtatásával hatalmas szenzációt keltő és nemzetközi diplomáciai válságot okozó WikiLeaks oknyomozó portál alapítója, illetve vezetője.</p>

Erről a londoni  The Independent  tudósított csütörtökön rendőri forrásokra hivatkozva.

Ezzel egy időben a portál szóvivője egy csütörtöki nyilatkozatban azt hangoztatta, hogy a WikiLeaks alapítójának egyenesen életéért kell aggódnia. Kristin Hrafnsson úgy vélekedett, hogy a külügyi iratok nyilvánosságra kerülése óta Assange élete, illetve biztonsága veszélyben van. A szóvivő állítása szerint már felhívás hangzott el meggyilkolására is.

Assange ellen az Interpol előző nap nemi erőszak, továbbá szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával nemzetközi elfogató parancsot tett közzé. A letartóztatást a svéd hatóságok kezdeményezték, és a parancs most a rendőri szervezet mind a 188 tagállamában - köztük Magyarországon is - érvényben van.

A The Independent  szerint a brit rendőrök egyelőre nem léptek. A letartóztatási paranccsal összefüggésben ugyanis még különböző technikai kérdéseket kell tisztázni - írta a londoni lap.

Assange  kezdettől fogva elutasította az ellene hangoztatott vádat és fellebbezett a svéd legfelsőbb bíróságnál. A WikiLeaks alapítója azt állítja, hogy összeesküvést szerveztek ellene.

Az Amazon.com szerdán letiltotta szervereiről az amerikai kormánydokumentumokat kiszivárogtató WikiLeaks portált - jelentette be szerdán Washingtonban Joe Lieberman szenátor, az amerikai szövetségi felsőház nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

"Bárcsak korábban cselekedett volna az Amazon, annak tudatában, hogy a WikiLeaks korábban milyen bizalmas iratokat publikált" - hangsúlyozta közleményében a független szenátor.

Az online kereskedőportál azután tiltotta le a szivárogtató portált, hogy a szenátus részéről megpróbálták kideríteni, hogy milyen kapcsolat fűzi a WikiLeakshez. A portál néhány órán át elérhetetlen volt, majd visszatért korábbi, svéd fogadó portáljához, a Bahnhofhoz.

A WikiLeaks azután választotta az Amazon Web Servicest, hogy vasárnap, az amerikai diplomáciai iratok közlésének napján weblapja a svédországi portálon súlyos internetes támadásnak volt kitéve.
A WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumokból az elmúlt órákban a brit The Guardian és az amerikai The New York Times tett közzé újabb részleteket. A legfrissebb információk arról tanúskodtak, hogy az amerikai külügyi képviselők Oroszországról meglehetősen lesújtó véleményt alkottak.
Oroszország "korrupt, önkényuralmi kleptokrácia", ahol hivatalnokok, oligarchák és szervezett bűnözők egymással karöltve alkotnak "virtuális maffiaállamot" -  írta  például a The Guardian. A vezető brit baloldali napilap által összefoglalt jelentések szerint az orosz politikai rendszeren belül kifizetett kenőpénzek értéke eléri az évi 300 milliárd dollárt, és "gyakran nehéz megkülönböztetni egymástól a kormány és a szervezett bűnözés tevékenységét".

Az újság ismertetése szerint a kiszivárogtatott új diplomáciai leiratok legmegdöbbentőbb megállapításai között szerepel, hogy orosz kémek magas rangú maffiafőnökök szolgálatait veszik igénybe bűncselekménynek minősülő műveletek - például fegyvercsempészet - végrehajtására, a törvényességnek érvényt szerezni hivatott szervezetek pedig gyakorlatilag bűnszövetkezetek védelmét ellátó hálózatot működtetnek.

A jelentésekből a The Guardian szerint kiolvasható az a vád is, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök "törvénytelen jövedelmekhez" jut, amelyeket "különböző források szerint" külföldön rejteget.

A lap ismertetése szerint "a virtuális maffiaállam" kifejezést egy spanyol vizsgálóbíró használta Oroszországra. José González, aki több mint egy évtizede dolgozik az orosz szervezett bűnözés spanyolországi tevékenységének feltárásán, a kiszivárogtatott iratok szerint amerikai illetékeseknek januárban azt mondta: bizonyítékai vannak arra, hogy egyes orosz politikai pártok "maffiacsoportokkal karöltve" tevékenykednek, hírszerzési illetékesek pedig fegyverszállítmányokat szerveznek kurd csoportoknak Törökország destabilizálása végett.

Az amerikai The New York Times által ismertetett legújabb  részletekből ugyancsak azt tűnt ki, hogy a kétoldalú kapcsolatok javítása melletti nyilvános elkötelezettség ellenére az amerikai kormány meglehetős kételyekkel tekint az orosz vezetésre. Az újság egy amerikai nagyköveti jelentést ismertetett, amely megkérdőjelezte Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök munkaerkölcsét. Az irat már címében is erre utalt, majd kifejtette: állandó értesülések vannak arról, hogy Putyinnak nincs ínyére a túl sok munka.

A diplomáciai jelentések meglehetősen nyílt és könyörtelen szavakkal festik le Putyin Oroszországát, azt szó szerint erősen központosítottnak, olykor brutálisnak, megrögzötten cinikusnak és korruptnak nevezve. Ebben az Oroszországban az egyik dokumentum szerint a Kreml "a hivatalos és félhivatalos zsiványságok centruma".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?