Ankara minden izraeli kapcsolat megszakításával fenyegetőzik

Ankara |

<p>Törökország megszakítja minden kapcsolatát Izraellel, ha az nem kér tőle bocsánatot a Gázai övezet blokádját megtörni akaró flottilla elleni május 31-i kommandósakció miatt, amelyben meghalt kilenc török állampolgár.</p>

Törökország megszakítja minden kapcsolatát Izraellel, ha az nem kér tőle bocsánatot a Gázai övezet blokádját megtörni akaró flottilla elleni május 31-i kommandósakció miatt, amelyben meghalt kilenc török állampolgár - közölte a török külügyminiszter, akit a hétfői lapok idéztek. Izrael erre reagálva kijelentette, hogy "soha nem fog bocsánatot kérni" az ügyben.

Ahmet Davutoglu Kirgizisztánból hazafelé menet, vasárnap este a repülőgépen nyilatkozott újságíróknak. Követelte, hogy Izrael kérjen bocsánatot, vagy pedig járuljon hozzá egy nemzetközi bizottság felállításához az ügyben, és fogadja el annak következtetéseit. Ezenkívül bejelentette, hogy Törökország lezárta légterét az izraeli katonai gépek előtt a tengeri támadás miatt.

A flottillaügy miatt jelentősen megromlott a két egykori szövetséges viszonya: Ankara hazarendelte izraeli nagykövetét, lemondott három közös hadgyakorlatot, és az ankarai kormány június végi bejelentése szerint lezárta légterét az izraeli katonai gépek előtt. Egy tisztségviselő akkor közölte: nem általános tilalomról van szó, minden egyes légtérhasználati kérést külön bírálnak majd el. Az izraeli média egy olyan esetről számolt be akkor, amelyben izraeli katonai gépet nem engedtek be a török légtérbe.

Davutoglu most azt mondta, hogy a légtérzárról szóló döntést nem csak egy-két gépre vonatkozóan hozták meg, és elképzelhető, hogy kiterjesztik a polgári repülőgépekre is. Korábbi kijelentéseivel ellentétben most nem zárta ki, hogy Ankara elfogadja a tengeri incidens ügyében Izrael által felállított bizottság vizsgálatának eredményét. Törökország eddig csak egy nemzetközi bizottság felállítását tartotta elfogadhatónak.

"Ha ez a(z izraeli) bizottság arra jut, hogy a rajtaütés igazságtalan volt, és bocsánatot kérnek, akkor az elégséges" - mondta, de hozzátette: Törökország ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael kártérítést fizessen a halálos áldozatokért. 

Davutoglu megerősítette azt a korábbi médiajelentést, miszerint szerdán Brüsszelben találkozott Benjámin Ben-Eliézer ipari, kereskedelmi és munkaügyi miniszterrel. Ez volt az első alkalom, hogy a két ország tárgyalt egymással a flottilla ügyében. "Nem várunk a végtelenségig az izraeli válaszra" - szögezte le vasárnap a repülőgépen.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatalának egyik tisztségviselője hétfőn közölte: "Izrael soha nem kér bocsánatot amiatt, hogy megvédte állampolgárait. Katonáinknak joguk van megvédeni magukat, ha életüket közvetlenül veszélyezteti bűnözők egy csoportja, mert meg akarja őket lincselni. Jogunk van megakadályozni, hogy iráni fegyvereket szállítsanak a Gázai övezetbe. Természetesen sajnáljuk az emberéletben esett veszteséget, de nem Izrael folyamodott először erőszakhoz" - jelentette ki.

Maga Netanjahu péntek este a televízióban már egyszer kijelentette, hogy Izrael nem kér bocsánatot az ügyben Ankarától. Az izraeli külügyminisztérium szóvivője hétfőn azt mondta, hogy "Törökországnak minden jel szerint egyéb célja van ezzel az üggyel".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?