Amerikai csapás a szomáliai iszlamistákra

Washington |

<p>Az amerikai hadsereg csapást mért a szomáliai al-Shabaab szélsőséges iszlamista szervezetre, egyes értesülések szerint a fegyveres csoport vezetőjével is végezhettek.</p>

John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője csak annyit árult el az akcióról helyi idő szerint hétfőn késő este, hogy annak célpontja az al-Shabaab volt. Azt mondta, hogy a bevetés eredményeit még értékelik, és a megfelelő időpontban további információkat közölnek.    Ugyanakkor az AP amerikai hírügynökség egy magas rangú szomáliai hírszerzőre hivatkozva azt írta, hogy hétfőn egy amerikai drón az iszlamista szervezet legfőbb vezetőjét, Ahmed Abdi Godanét vette célba, s a helyi hatóságok értesülései szerint végzett is vele. A név nélkül nyilatkozó hírszerző szerint a támadás a fővárostól, Mogadishutól 170 kilométerre délre, egy erdőben történt, ahol az al-Shabaab felső vezetése ülésezett. A déli régió kormányzója is megerősítette, hogy légicsapást láttak az érintett területen hétfőn.     A fegyveres szervezet egyik szóvivője később az amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az al-Shabaab hat tagját ölték meg az amerikai támadásban. Mint mondta, a célba vett két jármű egyikében utazott a szervezet vezetője, arra azonban nem tért ki, hogy Godane az áldozatok között volt-e.    Az al-Shabaab már egy évtizede folytat - állítása szerint - dzsihádot, muzulmán szent háborút Szomáliában, ahol Mohamed Sziad Barré elnök diktatórikus hatalmának 1991-es megdöntése óta véres polgárháború dúl, és gyakorlatilag nincs működő államhatalom. A szervezet 2006 és 2011 között jelentős közép- és dél-szomáliai területeket tartott ellenőrzése alatt, három éve az Afrikai Uniónak az ENSZ által is támogatott csapatai űzték el Mogadishuból.    Tavaly az al-Shabaab nagy nemzetközi figyelemre tett szert, amikor fegyveresei megtámadtak egy bevásárlóközpontot a szomszédos Kenya fővárosában, és ott több mint hatvan embert megöltek. Azóta Szomáliában is számos terrorcselekményt követett el az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal is kapcsolatban álló szélsőséges csoport.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?