Álrendőrök raboltak

Szeged |

<p>Álrendőröket vettek őrizetbe Szeged-Kiskundorozsmán; a két férfi értéktárgyakat lopott el egy lakásból - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.</p>

Tuczakov Szilvána elmondta: a gyanú szerint a két szegedi férfi május közepén felkeresett egy kiskundorozsmai házaspárt, nyomozónak adta ki magát, így jutott be a lakásba. Bár igazolványt nem mutattak, a házaspár lányával kapcsolatban érdeklődtek, ezért elhitték róluk, hogy rendőrök.
Az álrendőrök nem távoztak üres kézzel: elterelték a figyelmet, közben két telefont és egy karórát vettek magukhoz.
A személyleírás alapján előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, akiket hétfőn őrizetbe vettek, és indítványozták előzetes letartóztatásukat.
A gyanúsítottaknak nem először van dolguk a hatósággal: a főkapitányságon már folyamatban van ellenük egy büntetőeljárás zsarolás megalapozott gyanúja miatt.
Az elmúlt hónapokban több megyében is elfogtak álrendőröket. Mezőkövesden szeptember elején pénzt és bankkártyát vittek magukkal egy családi házból a csalók, hasonló eset történt korábban Komáromban, Esztergomban és Kocson is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?