Aggódnak a szalafisták növekvő száma miatt

Berlin |

<p>Aggódik a német alkotmányvédelem a szalafisták növekvő száma miatt: a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke szerint Németországban immár meghaladja a 6300-at az iszlám radikális irányzatát, a szalafizmust követők száma.</p>

Szombati rádiónyilatkozatában Hans-Georg Maassen annak a nézetnek adott hangot, hogy ez a szám az év végéig elérheti a 7000-et. Az elnök emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt még kevesebb, mint 3000 szalafistát tartottak számon. "A gyors növekedés mindenképp aggodalomra ad okot" - jelentette ki.

A hivatal vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmányvédelem információi szerint legkevesebb 450 radikális iszlamista fiatal már Szíriába, illetve Irakba utazott, hogy csatlakozzon a dzsihadisták "szent háborújához". "Ezeket az embereket név szerint ismerjük" - mutatott rá hans-Georg Maassen, hozzátéve: a probléma az, hogy egyre több az olyan - korábban nem a hatóságok által nem ismert - fiatal akad, aki Szíriában és Irakban hallat magáról először iszlamistaként. 

Az alkotmányvédelmi hivatal vezetője utalt arra, hogy különösen a 18 és 30 év közötti fiatalokat vonzza az iszlám radikális irányzata.  Többségükben - mint fogalmazott - olyan emberekről szó, akik számára csábító a sajátos "kitörési" helyzet, mivel nincs semmifajta világos elképzelésük arra vonatkozóan, hogy miként is éljenek. "A szalafisták pedig megmondják nekik, hogy mi fekete, és mi fehér" - jelentette ki, hangsúlyozva: kisiklott életű, cél nélküli fiatalok kerülnek a szalafisták hálójába, akik egyik pillanatról a másikra úgy érzik, hogy "kiszolgáltatottakból mindenhatóvá" váltak. 

Korábbi értesülés szerint Németországban az erőszakos cselekményekre elszánt iszlamistaként számon tartott személyek mozgási szabadságát korlátozó intézkedést vezetnek be: A tartományi belügyminiszterek közös terve szerint bevonják a veszélyes iszlamisták személyi igazolványát, hogy ne tudják elhagyni az országot, elsősorban Törökországon keresztül. 

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok azt próbálják elkerülni, hogy német állampolgárok a Közel-Keletre utazzanak, és csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez vagy más terrorista csoportokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?