Aggasztóan magas Romániában a serdülőkori terhességek száma

terhesség

Továbbra is aggasztóan magas a serdülőkori terhességek száma Romániában – hívta fel a figyelmet Gabriela Alexandrescu, a Mentsétek meg a gyerekeket nevű civil szervezet ügyvezető elnöke kedden egy bukaresti konferencián.

A 2019-ben feljegyzett 200 ezer romániai szülés közül 750-nél az anya 15 évesnél fiatalabb volt, közülük 29 már a második gyermekét szülte. Csaknem 18 ezer esetben az anya 15 és 19 év közötti volt, közülük 3851 a második, 710 a harmadik, 70 a negyedik, 11 pedig az ötödik gyermekének adott életet. A 15 év alattiaknál Románia első helyen áll Európában – mutatott rá a szervezet vezetője.

Az általa ismertetett tanulmány rávilágított: az Európai Unióban a 15 évesnél fiatalabb serdülők terhességeinek 40 százalékát Romániában jegyzik fel, míg a 19 év alatti terhességek 23 százaléka kerül ki Romániából.

Alexandrescu emlékeztetett: Európa-szerte Romániában a legmagasabb a gyermekhalandóság, ami szerinte a koraszülöttek magas arányával, vagyis az anyák túl alacsony vagy túl magas korával áll összefüggésben.

A Mentsétek meg a gyerekeket alapítvány 830 berendezést adományozott mintegy száz kórház koraszülött-osztályának, ugyanakkor az anyák egészségügyi és szexuális nevelésében is szerepet vállal. A szervezet eddig mintegy 70 ezer anyának nyújtott – a csecsemők gondozására, a szülés utáni depressziós tünetek enyhítésére, az egészséges életmód kialakítására kiterjedő – segítséget az ország 74 szülészetén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?