Abszolút többséget szerezhetett a Konzervatív Párt

London |

<p>A péntek reggeli számítások szerint a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt valószínűleg megszerezte az önálló kormányalakításhoz elégséges abszolút többséget a brit parlamenti választásokon.</p>

Ennek alapján bizonyosra vehető, hogy David Cameron eddigi miniszterelnök alakíthatja meg Nagy-Britannia következő kormányát is.     A még nem végleges választási adatokat elemző szakértők a BBC-nek nyilatkozva 329 fős tory frakciót valószínűsítettek a 650 fős alsóházban; ez 22 fővel lenne több az előző, 2010-es választások után kialakult konzervatív frakció létszámánál.    A felülvizsgált prognózis szerint az első számú vetélytárs, a Munkáspárt 233 mandátumot szerezhetett az alsóházban, 25-tel kevesebbet, mint öt éve, és 96-tal kevesebbet, mint a konzervatívok.    A legnagyobb választási katasztrófa azonban a Konzervatív Párttal eddig koalícióban kormányzó Liberális Demokratákat érte: a péntek reggeli előrejelzés nekik mindössze 8 mandátumot jósolt, 49-cel kevesebbet eddigi frakciójuk létszámánál.    A Skót Nemzeti Párt (SNP) hatról 56-ra növelhette alsóházi létszámát.    A Munkáspárt és a Liberális Demokraták egyaránt súlyos veszteségeket szenvedtek számszerűleg és személyileg is.    A Labour vezérkarából nem jutott be az alsóházba Douglas Alexander, az eddigi munkáspárti árnyékkormány külügyminiszter-jelöltje, akit egy 20 esztendős egyetemista SNP-jelölt, Mhairi Black győzött le. Ezzel ő lett a brit parlament alsóházának 1667 óta legfiatalabb tagja.     Elvesztette képviselői mandátumát emellett Ed Balls, a Labour árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje is, aki Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője után a párt második legmagasabb rangú képviselője volt.    A Liberális Demokraták élvonalából nem került be az új alsóházba Vince Cable, az üzleti ügyek eddigi minisztere, Danny Alexander, az eddigi koalíciós kormány pénzügyminiszter-helyettese és Ed Davey, aki a választásokig az energiaügyi miniszter tisztségét töltötte be.    Egyöntetű várakozások szerint mind Ed Miliband, a Labour vezetője, mind Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője, a koalíciós kormány eddigi miniszterelnök-helyettese távozik pártja éléről, annak ellenére is, hogy mindketten bekerültek az új alsóházba.    A választások eredménye a brit közvélemény-kutató szakma súlyos, egyelőre magyarázatra váró kudarcát is jelenti, az előzetes felmérések ugyanis hónapok óta gyakorlatilag azonos támogatottságot jeleztek a Konzervatív Pártnak és a Munkáspártnak. Az egyetlen helyes előrejelzés az volt, hogy a Skót Nemzeti Párt - amelynek eddig hat képviselője volt a londoni alsóházban - a Skóciának járó 59 képviselői mandátum zömét megszerzi.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?