A választók nagyjából fele már szavazott Csehországban

Prága |

<p>Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.</p>

A választások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-45 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány mint a legutóbbi, 2013-as választások első napján. Szombaton a részvétel már többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni.

A parlamenti alsóház 200 képviselői mandátumáért 31 párt és mozgalom több mint 7500 jelöltje verseng. A bejutási küszöb öt százalék. 

A megmérettetés nagy esélyese a jobbközép ANO mozgalom, amelynek elnöke Andrej Babiš pénteken délután a Prága melletti Pruhonicében adta le szavazatát. A választások kezdete előtt a politikus mintegy fél órára a magyar fogadáson is megjelent, amelyet Boros Miklós prágai magyar nagykövet adott az 1956-os nemzeti ünnep alkalmából. 

Babiš szavazata leadása után ismételten felszólította híveit: minél nagyobb számban járuljanak az urnákhoz, hogy az ANO mozgalom ne legyen megkerülhető a kormányalakításkor.          

Andrej Babiš nem titkolja, hogy kormányfő szeretne lenni. A prágai sajtó szerint várhatóan nehéz lesz a kormányalakítás, mert a nagyobb pártok többsége a választási kampány során azt hangoztatta nem kíván együttműködni Babissal, aki ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával büntetőeljárás folyik. 

Miloš Zeman államfő miután pénteken délután Prágában leadta szavazatát, és megerősítette: kormányalakítással mindenképpen a választások győztesét bízza meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?