A Terminátor Irakban

Bagdad |

<p>"Megmondtam nektek (2003-ban), hogy visszatérek" - mondta a korábbi akcióhős több száz amerikai katona előtt a Bagdad melletti Camp Victory zsúfolásig megtelt kantinjában a Terminator egy emlékezetes mondatára ("I,ll be back") utalva.</p>

Amerikai katonákkal találkozott, és a Terminátor című filmből idézett Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hétfőn Irakban. "Megmondtam nektek (2003-ban), hogy visszatérek" - mondta a korábbi akcióhős több száz amerikai katona előtt a Bagdad melletti Camp Victory zsúfolásig megtelt kantinjában a Terminator egy emlékezetes mondatára ("I,ll be back") utalva. "A Terminator betartja a szavát" - tette hozzá.

A katonák üdvrivalgással fogadták a 62 éves egykori színészt, aki autogramot és kubai szivarokat osztogatott.

Schwarzenegger köszönetet mondott a katonáknak az áldozatvállalásukért, és dicsérte a kitartásukat. Mint mondta, annak idején testépítőként ő is sokszor feltette magának a kérdést, minek strapálja magát, és arra jutott, hogy "egyszerűen muszáj kitartani".

A katonák hangos tetszésnyilvánítással fogadták a kaliforniai kormányzónak azt a kijelentését, hogy ha lehetősége lesz rá, talán harcba száll az elnöki hivatalért. Az amerikai alkotmány szerint csak az lehet amerikai elnök, aki az Egyesült Államok területén született. Schwarzenegger Ausztriában született, egy Graz melletti kis faluban.

Az egykori hollywoodi filmcsillag a Terminator egy másik híres mondatával, spanyolul búcsúzott a katonáktól ("Hasta la vista"). A kaliforniai kormányzó kedden felkeresi szülei sírját Grazban, szerdán pedig egy nemzetközi fórumon vesz részt Olaszországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?