A teheráni atomenergia-ügynökség az atomalku megőrzését támogatja

atom

Irán számára előnyösebb, ha részese marad az iszlám köztársaság atomprogramjáról 2015-ben kötött, többhatalmi egyezménynek, mintha kilép - foglalt állást hétfőn Behruz Kamalvandi, az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője az ISZNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva.

Kamalvandi úgy vélte: az Egyesült Államok kilépése után az Európai Unió politikai és gazdasági értelemben is Irán mellé állt.

Irán, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország az Európai Unió vezetésével több mint 10 évnyi tárgyalás után, 2015-ben állapodott meg Teherán nukleáris programjának korlátozásáról. Ebben Irán nukleáris tevékenységeinek határozott idejű, de jelentős mérséklését fogadta el, cserébe a nemzetközi közösség pedig feloldotta az Iránt sújtó büntetőintézkedések többségét.

Donald Trump amerikai elnök májusban döntött úgy, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezségből, mert szerinte a megállapodás nem akadályozza meg végleg, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Az atomalku többi részese kitart a magállapodás mellett, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint Irán tiszteletben tart.

Teherán jelenleg mérlegeli, hogy az Egyesült Államok kilépése után kitartson-e a megállapodás mellett. Azt már jelezték iráni illetékesek, hogy ha Irán kilép az egyezségből, akkor az iszlám köztársaság újraindíthatja az urándúsítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?