A svéd kormány elítélte a stockholmi Korán-égetést

Korán

A svéd kormány vasárnap elítélte a stockholmi Korán-égetést, iszlamofóbnak nevezte a történteket.

„A kormány teljességgel megérti, hogy egyesek iszlamofób cselekedeteit svédországi tüntetéseken sértésnek vehetik muszlimok. Határozottan elítéljük ezeket a cselekedeteket, amelyek semmilyen formában sem tükrözik a svéd kormány nézeteit” – közölte a stockholmi külügyminisztérium.

„A Korán vagy más szent szöveg elégetése sértő és tiszteletlen cselekedet és egyértelmű provokáció. A rasszizmusnak, az idegengyűlöletnek és az intoleranciának nincs helye sem Svédországban, sem Európában” – olvasható az állásfoglalásban.

A diplomáciai tárca ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Svédországban alkotmányos védelmet élvez a véleménynyilvánítás, a gyülekezés, valamint a tüntetés szabadsága.

A nap folyamán az 57 országot magában foglaló Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a szaúd-arábiai Dzsiddában összehívott rendkívüli ülésén intézkedéseket sürgetett a muszlimok szent könyvének meggyalázása ellen.

Stockholm központjában Salwan Momika 37 éves iraki bevándorló oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett, ami a hívőket súlyosan sértő gesztus volt. Momika ellen utólag „etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás”, továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára.

A Korán-égetést széles körben elítélte a nemzetközi közösség, Irakban és Iránban pedig tüntetések törtek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?