A rendőrség újra kihallgatta Benjámin Netanjahut

Benjámin Netanjahu
Jeruzsálem |

Újra kihallgatta az izraeli rendőrség Benjámin Netanjahu miniszterelnököt a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyével összefüggésben - közölte pénteken a helyi média.

Két rendőrautó érkezett pénteken az épülethez, amely kapujánál tüntetők gyűltek össze, igazságszolgáltatást követelő jelszavakat harsogtak, és a miniszterelnököt bűnözőnek nevező, hatalmas zászlót feszítettek ki.

A rendőrség ezúttal sem tájékoztatta a nyilvánosságot a kihallgatásról, de sajtóértesülések szerint Netanjahut a négyezres aktának nevezett Bezeq-üggyel kapcsolatosan faggatták a nyomozók. Arra próbálnak fényt deríteni, hogy Netanjahu 2017-ig, miniszterelnökként a médiaügyi minisztériumot is vezetve azért hozott-e a közérdekkel ellentétes, a Bezeqnek kedvező döntéseket, hogy cserébe a vállalat tulajdonában álló, népszerű Walla honlapon kedvezőbb színben tüntessék föl a Netanjahu házaspárt, valamint hozott-e a céggel kapcsolatos döntéseket  azután, hogy Saul Elovics főrészvényessel ápolt baráti kapcsolatai miatt ettől kifejezetten eltiltotta a legfőbb ügyész. A híradások szerint a pénteki kihallgatáson kifejezetten az Elovicscsal fenntartott kapcsolatairól kérdezik a miniszterelnököt. 

Az izraeli média úgy tudja, hogy a tavaly indított büntetőjogi eljárásban a pénteki az utolsó rendőrségi kihallgatás. Az év elején a rendőrség a Bezeq-ügyben már őrizetbe vett két, Netanjahuhoz közel álló embert.

A rendőrség az idén már négyszer, tavaly pedig hétszer hallgatta ki a kormányfőt jeruzsálemi rezidenciáján,  a szóban forgó,  illetve két másik, 1000-számú és 2000-számú aktaként ismert ügyekben, amelyek a milliárdos oligarcháktól kapott nagy értékű ajándékok elfogadására, illetve médiabefolyásolási korrupciós ügyekre vonatkoznak.

A rendőrség február közepén az utóbbi két ügyben már vádemelést javasolt, de erről Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész mindeddig nem hozott döntést. 

Benjámin Netanjahu többször elutasította és megalapozatlannak nevezte a vele szemben felmerült gyanút, és azt hangoztatta, hogy boszorkányüldözés folyik ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?