A Nyugat bábállammá akarja változtatni Ukrajnát

Moszkva |

<p>A Nyugat bábállammá akarja változtatni Ukrajnát, és az a szándéka, hogy meggyöngítse Oroszországot - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök az orosz állami sajtónak adott interjúban.</p>

A Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap pénteki számában részleteket közölt az interjúból, az állami hírügynökségek pedig teljes terjedelmében közreadták a hosszú beszélgetést.

A szíriai elnök párhuzamot vont az országában történtek és az ukrajnai konfliktus között. Szerinte azért robbant ki fegyveres konfliktus Szíriában és Ukrajnában is, minthogy mindkét ország fontos Oroszország számára. "Akik háborút szítanak, azok fegyverzik fel az ukrajnai szembenállás egyes résztvevőit, hogy leváltsák a hatalmat, azt remélve, hogy annak következtében ugyanazt érik el Oroszországban is" - mondta Bassár el-Aszad.

Azt állította, hogy a Nyugat (amely megnevezés alatt elsősorban az Egyesült Államokat, Franciaországot és Nagy-Britanniát értette), nem akarja a politikai rendezést sem Szíriában, sem Ukrajnában. A közel-keleti és a kelet-európai országért szerinte két alapvető tábor között folyik a küzdelem. Az egyik háborút, közvetlen katonai beavatkozást, katonai erő odaküldését szorgalmazza, míg a másik, okulva az eddigi háborúkból, ellenzi a katonai beavatkozást.

Aszad az orosz állami sajtónak adott interjúban élesen bírálta az Egyesült Államokat, amelynek külpolitikáját szerinte a radikális tábor határozza meg. Úgy vélte, hogy Washington célja továbbra is a szíriai állam szétzúzása és annak egy bábállammal való helyettesítése.

A szíriai elnök komolytalannak nevezte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció szándékait. Azt mondta, hogy míg a koalícióban részes 60 "fejlett és gazdag" állam naponta mintegy 10 csapást mér a terrorszervezetre, addig a kis szíriai hadsereg légiereje egy nap alatt sokkal több támadást intéz az IÁ ellen. Azt feltételezte, hogy bár a nemzetközi koalícióban részt vevő egyes országok nem akarják, hogy az Iszlám Állam megerősödjön Szíriában és Irakban, megsemmisíteni sem akarják a terrorszervezetet, hanem fenyegetni és zsarolni akarnak vele egyes országokat.

A szíriai elnök kijelentette, szükség van az orosz jelenlétre a világ különböző régióiban, így a Földközi-tenger keleti részén és a szíriai Tartúsz kikötőjében is, hogy fenntartsák a Szovjetunió széthullását követően a világban megbomlott erőegyensúlyt. Azt mondta, hogy "minél jobban erősödik Oroszország jelenléte a régiónkban, az annál stabilabb lesz", ezért a szíriai vezetés támogatja e jelenlét kiszélesítését, különösen a szíriai partvidéken és kikötőknél. Hozzátette, örömmel veszik, ha ez szándékában áll az orosz vezetésnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?