A németországi török közösség aggódik az AfD miatt

Berlin |

<p>A németországi török közösség mély aggodalmát fejezte ki a vasárnapi parlamenti választások eredményeként a Bundestagba bejutó jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal kapcsolatban.</p>

Gökay Sofuoglu, a németországi török közösség vezetője úgy nyilatkozott, hogy az AfD-nek "nyíltan rasszista kijelentései ellenére vagy éppen emiatt" sikerült a választópolgárok mintegy 13 százalékának támogatását megszereznie.

Sofuoglu élesen bírálta AfD-politikusok korábbi nyilatkozatait, és kijelentette, hogy látszólag újra nyilvánosan vitát lehet nyitni arról, hogy "az embereket eltávolítsák, vagy agyonlőjék határainkon".

A török közösségi vezető azt követelte, hogy ebben a helyzetben tegyék világossá: "nem teher egy sokszínű és nyílt társadalom, amely bevándorlással jön létre, hanem inkább lehetőség a túlhaladott szociális eljárásmódok és rendszerek bátor újragondolására esélyegyenlőséget biztosítva minden Németországban élő embernek".

Az AfD becslések szerint 13,2 százalékos eredménnyel, harmadik erőként debütál a Bundestagban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?