A miniszterelnök is megszólalt Beckham ügyében

London |

<p>"Fejezd be, mint Beckham", "Capello, lefújta Beckham meccsét", "Ismét kupleráj a válogatottnál: Beckham már nem kell, de Capello elfelejtett szólni neki" - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg csütörtökön a brit napilapok David Beckham válogatottságának ügyében, amelyben már David Cameron miniszterelnök is megszólalt.</p>

Az angol labdarúgó válogatott szerda esti győzelmét a magyar csapat felett a sajtó kötelező feladatnak tekintette, a nemzeti tizenegy azonban még nem nyert feloldozást a csúfos világbajnoki szereplés után.
A barátságos mérkőzésnél sokkal nagyobb visszhangja volt viszont David Beckham ügyének, amelyet az angol újságírók Fabio Capello Wembley stadionban tartott sajtótájékoztatóján "robbantottak" szerda este.
Az összecsapás helyett az olasz mestert rögtön arról faggatták, hogy mi lesz Beckham sorsa. A szövetségi kapitány végül kijelentette, nem számít a játékosra, aki már "kicsit öreg". A sajtó képviselői végül azt is kihúzták belőle, hogy erről nem tájékoztatta a játékost, akit a csütörtöki lapok nemzeti hősként jellemeznek, és számba veszik pályafutását. Capello végül azzal zárta le a kérdést, hogy stábja próbálta elérni Beckhamet, de nem tudtak vele beszélni.
Az eset jelentőségét mutatja, hogy az ügyben csütörtökön a tetemes brit költségvetési deficittel küszködő, és lépten-nyomon lefaragásokról beszélő David Cameron is megszólalt.
A kormányfő épp a turizmusról tartott beszédet, amely után elmondta: szeretné megragadni az alkalmat, hogy tisztelegjen Beckham előtt. Szavai szerint, nagyra tartja a játékost, igazi példakép, aki sokat tett hazájáért, ezért mindent megérdemel. "Különösen szívesen emlékszem szabadrúgásaira, mindenekelőtt a görögöknek rúgott gólra, amellyel kijutottunk a 2002-es világbajnokságra" - fogalmazott a kormányfő. Mint megjegyezte, a hivatalba lépése óta eltelt három hónapban pár dolgot megtanult, ezek között van az is, hogy a válogatott ügyeit az edzőre hagyja, és ő inkább az országot irányítja.
Tom Watt, Bekcham életrajzírója a BBC hírcsatornának azt nyilatkozta: bár lehetett rá számítani, Capello bejelentése mégis meglepő volt. "David jelenleg nem is játékra képes, minden erejével azon dolgozik, hogy felépüljön sérüléséből, és pályára lépjen a Los Angeles Galaxy csapatában. Watt szerint a futballista még egyáltalán nem öreg, bár mondhatni, hogy közelebb jár pályafutása végéhez, mint elejéhez. Emlékeztetett, Fabio Capello már a Real Madrid edzőjeként sem tartott igényt Beckhamre, majd mégis visszavette a csapatba. "Semmi sem kizárt" - mondta a játékos jövőjéről.
A lapok szerint Fabio Capello "minden stílus nélkül" vetett véget Beckham válogatottbeli karrierjének, és még arra sem vette a fáradságot, hogy értesítse a játékost. Kommentárokban megjegyezték: az olasz edző nem tudja, mit csinál. A The Independent című lap újságírója szerint Capello jobban tenné, ha nem nyilatkozna angolul, mert láthatóan zavarba jön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?