A merénylők elsáncolták magukat egy vidéki üzemben

Párizs/Washington |

<div>A Charlie Hebdo francia szatirikus lap elleni merénylet feltételezett elkövetői menekülésük közben tűzpárbajt vívtak az őket üldöző rendőrökkel pénteken Párizstól északra, majd behatoltak egy üzem területére, és ott ejtettek egy túszt. A hatóságok körbevették az épületet.</div><div>&nbsp;</div>

A két feltételezett tettes, Chérif és Said Kouachi üldözése csütörtökön kezdődött, amikor nyomukra bukkantak egy vidéki benzinkútnál. Az üldözés kisebb intenzitással az éjszaka is folyt, majd péntek reggeltől Pikárdia régió erdős részein és kisebb falvaiban folytatódott.    A rendőrök Dammartin-en-Goele településen értek közvetlenül a menekülő gyanúsítottak nyomába, és ott mintegy fél órán át tartó tűzpárbaj alakult ki közöttük. A gyanúsítottak ezt megelőzően elloptak egy Renault 206 típusú autót Crépy-en-Valois helységben a France Info hírrádió és az I-télé hírtévé értesülése szerint.   Később a két férfi behatolt egy nyomdaipari cég udvarára Dammartin-en-Goele-ben, majd ejtett egy túszt, akivel együtt elsáncolták magukat egy épületben.    Mártírként akar meghalni a két gyanúsított - mondta pénteken Yves Albarello, a környék nemzetgyűlési képviselője. A politikus a település polgármesterével együtt tagja a rendőrség és a csendőrség válságstábjának.    "A két szökésben lévő személyt azonosították. A Kouachi testvérek azok. A helikopterek folyamatosan köröznek. A környéken teljesen le van zárva. Tudjuk, hogy bent vannak. Azt is tudjuk, hogy egy túszt ejtettek. A tárgyalások folynak velük. Azt mondták, mártírként akarnak meghalni. Ezt mondták a telefonban" - fogalmazott a képviselő.   A hatóságok arra kérték a település lakosait, hogy maradjanak otthonukban, a diákok nem hagyhatják el az iskolaépületet, amelyben tartózkodnak.   A francia hatóságok péntek délelőtt korlátozták a forgalmat a párizsi Roissy-Charles de Gaulle-repülőtéren, hogy a rendőrségi helikopterek zavartalanul repülhessenek a térségben. A létesítmény alig tíz kilométerre található Dammartin-en-Goele-től.   A Charlie Hebdo szerkesztőségének épületében szerdán történt támadás 11 sebesültje közül péntekre heten elhagyhatták a kórházat. A további négy sérültet továbbra is súlyos állapotban van, de nincsenek életveszélyben - közölte péntek reggel Ile-de-France régió egészségügyi hatósága.   Francois Hollande francia államfő a muzulmánok megbélyegzésének elutasítására kért mindenkit, mert a szerdai merénylet után több erőszakos cselekményt követtek el Franciaországban muzulmánok ellen és imahelyeket szentségtelenítettek meg.    "A lakosság megnyugtatása, annak hangsúlyozása, hogy jogállamban élünk, az együttélés szándékával, a megbélyegzések, a legelkeserítőbb csúsztatások elutasítása" a célunk - mondta az államfő a prefektusokkal tartott egyeztetésen. Manuel Valls miniszterelnök korábban ugyanitt azt mondta, hogy Franciaország a terrorizmus ellen, nem pedig egy vallás ellen folytat háborút.   A merénylet áldozataira emlékeznek a muzulmánok pénteki imanapján a franciaországi mecsetekben - tudatta a Le Figaro című napilap. Dalil Boubakeur, a párizsi nagymecset rektora és a franciaországi muzulmánok legjelentősebb szervezetének, a Muzulmán Vallás Francia Tanácsának elnöke arra kérte a franciaországi imámokat, hogy pénteken mind a 2400 muzulmán vallási helyen "a leghatározottabban ítéljék el az erőszakot és a terrorizmust a pénteki nagyima keretében".    Senki nem védte meg igazán a Charlie Hebdo munkatársait, akiket a közösségi oldalakon "minden rosszal megvádoltak" - állította csütörtök este Jeannette Bougrab ifjúsági ügyekkel foglalkozó korábbi francia államtitkár, aki a párizsi vérengzés áldozatául esett Stéphane Charbonnier (Charb) igazgató-főszerkesztő élettársa volt. Nicolas Sarkozy volt államfő kormányának egykori tagja könnyeivel küszködve beszélt arról a BFM hírtelevízióban, hogy "a szeretett embert, a szerelmét, saját részét" veszítette el.    Van kapcsolat a Charlie Hebdo elleni szerdai merénylet és a csütörtökön Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban végrehajtott lövöldözés elkövetői között - közölte pénteken a francia rendőrség. Bernard Cazeneuve belügyminiszter csütörtök este még azt tudatta: nincs összefüggés a két támadás között. A tűzharcban egy rendőrnő meghalt, egy utcaseprő pedig életveszélyesen megsebesült.   Az I-télé hírtelevízió értesülése szerint a Charlie Hedbo elleni merénylet egyik gyanúsítottja, Chérif Kouachi 2004-ben ugyanabban az Irakba dzsihadistákat küldő csoportban tevékenykedett, mint a montrouge-i lövöldöző, akit péntek reggel azonosítottak a hatóságok.   Az algériai gyökerű családban született Kouachi-fivérek a terrorellenes küzdelemért felelős francia szervek számára nem voltak ismeretlenek, rajta vannak azoknak a személyeknek a listáján is, akik repülőgépen nem utazhatnak be az Egyesült Államokba - közölte egy magas rangú amerikai terrorelhárítási tisztviselő Washingtonban.   Egy másik amerikai illetékes arról számolt be, hogy Said Kouachi egy ízben Jemenben járt. Korábbi értesülések szerint a támadáskor az elkövetők maguk is azt sugallták, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni csoportjával állnak összeköttetésben.    Barack Obama amerikai elnök csütörtök délután Franciaország washingtoni nagykövetségére látogatott, ahol lerótta kegyeletét. A szabadságáról Arizonán keresztül visszatérő elnök első útja a fővárosban a francia képviselethez vezetett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?