A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg által vállalt támadások

Budapest |

<p>Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton azt a négy férfit, akiknél szerdán robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a nyomozók. A férfiak egyike fel akarta robbantani Ecsődi László szocialista képviselő házát. A gyanúsítottak - a hatóság közlése szerint - a magukat a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezethez tartoznak.</p>

Összeállítás az MTI adatbázisában fellelhető, a szervezet által vállalt támadásokról:

2007. december 11. - Lakásának mélygarázsában négy ismeretlen, fekete ruhát és csuklyát viselő férfi megtámadta Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét, volt szocialista országgyűlési képviselőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett a kezén és a fején. December 16-án Csintalan Sándor megverését a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára. (A szervezet az egyik radikális jobboldali internetes portálon november elején már hallatott magáról, amikor Molotov-koktélos támadásokat vállalt magára két szocialista országgyűlési képviselő háza ellen. Közülük az egyik, Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő volt, akinek adonyi családi házára október 24-én két Molotov-koktélt dobtak.)

2007. december 16. - Ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János Normafánál épülő házára. Ugyanazon a hétvégén ismeretlenek rálőttek Hiller István MSZP-alelnök házára is, az épületet két lövés találta el.

2008. február 8. - Gödön, Cegléden, Dunaújvárosban, Kunhegyesen és Rácalmáson összesen öt szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt ismeretlenek. Személyi sérülés nem történt. A támadások elkövetését két nappal később a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára. A szervezet erről szóló elektronikus üzenetét a Hír TV-nek küldte el.

(Az MSZP képviselői közül Dér Zsuzsanna dunaújvárosi lakásának ajtajára dobtak Molotov-koktélt. A gödi Sándor István házára öt Molotov-koktélt dobtak, egyikkel a gázvezeték csonkját vették célba, de az üveg egy bokorba esett és ott okozott tüzet. A Rácalmáson élő Kálmán András házára két Molotov-koktélt dobtak, de azok nem gyulladtak fel. A kunhegyesi Herbály Imre házára szintén két Molotov-koktélt dobtak, a ceglédi Czinege Imre házán a villanyszekrényt találta el egy Molotov-koktél, de csak a fű gyulladt meg.)

2008. február 11. - A Központi Nyomozó Főügyészség egyesítette a Molotov-koktélos támadások nyomozását a Kóka János SZDSZ-elnök háza elleni és a Hiller István MSZP-alelnök háza elleni támadások nyomozásával. A két esetet terrorcselekménnyé minősítették át.

2008. április 1. - Molotov-koktélt dobtak az újlipótvárosi Hollán Ernő utcai jegyirodára, amely teljesen kiégett. A támadást a magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek feltüntető csoport vállalta magára.

2008. szeptember 3. - Ismeretlen összetételű gyúlékony anyag felhasználásával megrongálták Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter lesencefalui nyaralóját. A nyaraló ajtaján égés nyomát találták; az épületben senki nem tartózkodott. A rongálást a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg vállalta magára.

2009. január. - John Emese szabaddemokrata politikus halálos fenyegetést kapott a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezettől. A politikus az őt ért fenyegetés miatt nem indult el a ferencvárosi időközi választás második fordulójában.

2009. március 6. - Egy szabadszállási telephelyen egy autóbuszban robbanás történt. Ennek következtében fölötte leszakadt a garázstető egy része, amely további hat járművet is megrongált. A kár meghaladja az ötvenmillió forintot. Egy héttel később egy, a Magyar Nemzet online-hoz eljuttatott elektronikus levél szerint a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg áll a buszrobbanás hátterében.

2009. április 10. - Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket április 8-án éjjel fogtak el a nyomozók. A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva arra nem adott választ, hogy pontosan kik voltak a merényletek célpontjai.

2009. április 11. - A Magyar Televízió Híradója azt közölte, hogy két kilogrammnyi TNT robbanóanyag volt belevarrva azokba a futball-labdákba, amelyeket a gyanúsítottak elfogásakor találtak a rendőrök. A közszolgálati televízió információja szerint a "bombagyárosok" két miniszter házánál is robbantani akartak. A műsorban a nevek nem hangzottak el. A rendőrség keresi a csoport ötödik tagját is. Neki sikerült elszaladnia, amikor el akarták fogni a rendőrök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?