A maffiát pénzelte egy japán bank

Tokió |

<p>Tudott a japán maffiával (jakuza) kapcsolatban álló csoportoknak nyújtott hitelekről a távol-keleti ország egyik legnagyobb bankjának, a Mizuhónak a vezetősége - ismerte el kedden a pénzügyi intézet vezérigazgatója.</p>

A japáni alvilági szervezet hitelezésével kapcsolatos botrány még szeptember 27-én pattant ki, amikor működésének felülvizsgálatára szólította fel a szóban forgó bankot a japán számvevőszék, miután egy sor illegális - "antiszociális" csoportokkal folytatott - tranzakcióra derített fényt a pénzintézetnél. Japánban az "antiszociális" jelzővel általában a szervezett bűnözői csoportokra, nevezetesen a jakuzára tesznek utalást. A Mizuho kezdetben azt állította, hogy a felső vezetés nem tud a tiltott üzelmekről.
   

Szato Jaszuhiro, a bank vezérigazgatója kedden egy tokiói sajtóértekezleten közölte: a Mizuho akkori elnöke, az intézet éléről 2011-ben leköszönő Nisibori Szatoru elismerte hétfőn, hogy kezdettől fogva tudott az alvilági csoportoknak 2010 júliusától folyósított kölcsönökről, amelyek nagysága eléri a 200 millió jent (448 millió forintot).
   

Szato elmondta: akkoriban ő maga is olyan pozícióban volt, hogy tudomása lehetett a szóban forgó, összesen 230 kétes tranzakcióról, hiszen rendszeresen részt vett a bank testületi ülésein, ahol hozzájutott a kérdéses ügyleteket is megemlítő dokumentumokhoz, de, mint mondta, akkoriban nem ismerte fel a dolog jelentőségét. Hozzátette: magát is felelősnek tartja a problémáért, de folytatja a pénzintézet vezetését, ugyanakkor az ügy mielőbbi tisztázása érdekében lemond az egyik kormányzati bizottságban betöltött hivataláról.
   

"El kell ismernem, hogy (az ügyre) nem fordítottunk kellő figyelmet. (...) Nem mondhatom, hogy nem érzem magam felelősnek" - hangsúlyozta újságírók előtt a vezérigazgató. Nyilvánosan bocsánatot kért a kétes ügyletek miatt, és bejelentette: a vállalat jogi szakértőkből álló független bizottságot állít fel az ügy kivizsgálására annak érdekében, hogy október 28-ig bezárólag átfogó tájékoztatást tudjon adni a számvevőszéknek.
   

Japánban a jakuza gyakorlatilag törvényileg szabályozott keretek között működik: a kormány hivatalosan 22 "erőszakszervezetet" tart számon, amelyek nagy része hivatalos, bejelentett irodákkal is rendelkezik. A bűnszervezetek a hagyományos alvilági tevékenységek mellett erősen érintettek az építőiparban és az ingatlanpiacon is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?