A körzeti megbízott futni hagyta a halálbrigád sofőrjét

Budapest |

<p>A tiszalöki romagyilkosság után közvetlenül elrendelt razzia közben egy körzeti megbízott ellenőrizte a halálbrigád sofőrjének autóját, de továbbengedte azt - írta a birtokába került dokumentumra hivatkozva a Magyar Hírlap.</p>

A napilap szombati száma szerint a körzeti megbízott annak ellenére engedte tovább az autót, hogy a kocsiban megtalálta a fegyverek szállítására használt gitártokot, egy adóvevőt és egy távcsövet, valamint a sofőr is hihetetlen történettel állt elő. A rendőri jelentés szerint Cs. István azt mondta a járőrnek: Debrecenből azért ment Polgárra, hogy az interneten keresztül megismert hölggyel találkozzon, akit addig még nem ért oda. Elmondta azt is, hogy katona volt, februárban szerelt le és a gépkocsi a barátnőjéé, aki jelenleg nem tartózkodik Magyarországon - idézte a dokumentumot a Magyar Hírlap.

A cikk beszámolt arról is, hogy a rendőr azt írta, jelentését további intézkedés céljából teszi meg, de ilyen intézkedés később nem történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?