A konténertábor utolsó lakóit is elszállítják Calais-ból

Calais |

<p>Megkezdték a francia hatóságok csütörtökön az észak-franciaországi Calais-ban a konténertábor utolsó lakóinak, mintegy 350-400 nőnek és kisgyerekeknek az elszállítását.</p>

Ők voltak az utolsók, akik a migránsok illegális tábora, az úgynevezett dzsungel múlt heti felszámolását követően hátramaradtak. 

A leginkább veszélyeztetettnek számító táborlakókat a "dzsungel" kiürítését követően ideiglenesen egy konténertáborban szállásolták el Calais-ban, ahonnan vidéki francia városok befogadóközpontjaiba helyezik át őket, amíg lebonyolítják a Nagy-Britanniába jutásukhoz szükséges eljárást.

Az első busz reggel 9 órakor indult el a nyugat-franciaországi Bretagne felé mintegy harminc nővel és gyerekkel. Velük utazott a brit hatóságok két munkatársa is, akik egyesével vizsgálják meg a kérelmezők helyzetét és adják ki az engedélyeket az esetleges brit beutazásra, mivel a nők többsége is a szigetországba igyekszik, és legális módon akar érkezni.

A gyerekes nők elszállításával véget ér a dzsungelnek is nevezett legnagyobb franciaországi migránstábor felszámolása a brit-francia határ közelében, ahol október közepén a francia hatóságok 6400 és 8100 közé becsülték a táborlakók számát.

A francia hatóságok az elmúlt héten mintegy 6 ezer, elsősorban afgán, szudáni és eritreai migránst szállítottak el a Calais melletti táborból, szerdán pedig 1616 kísérő nélküli kiskorút helyeztek át hatvan vidéki befogadóközpontba. 

A dzsungel felszámolása óta - francia közlések szerint - a családegyesítésre vonatkozó nemzetközi egyezményeknek megfelelően mintegy háromszáz kiskorú távozhatott Nagy-Britanniában élő rokonaihoz. Elhelyezésük diplomáciai feszültséget okozott a két ország között, miután a migránstábor felszámolásakor London felszólította a francia kormányt, hogy gondoskodjon a fiatalok biztonságos elhelyezéséről. Párizs viszont azt kérte a brit kormánytól, hogy legalább a kiskorúak elhelyezésében "vegye ki a részét" a migránsválság megoldásából.

A veszélyeztetettnek számító migránsok, így a kisgyerekes és terhes nők esetében pedig a rájuk vonatkozó nemzetközi egyezmények alkalmazását és "nagyvonalúságot" kér Párizs a brit kormánytól annak érdekében, hogy őket is a szigetország fogadja be véglegesen. 

A calais-i sátortábor felszámolásával párhuzamosan viszont felduzzadt a párizsi sátorváros. A Stalingrad metróállomás közelében spontán kialakult menekülttáborban 2 és 3 ezer közé tehető az afgán, szomáliai és szudáni menedékkérők száma. Szerda este több száz francia szolidaritási tüntetésen követelte a fővárosban, hogy a hatóságok biztosítsanak megfelelő szállást a menedékkérelmek elbírálásának idejére a járdán táborozó migránsoknak.

Francois Hollande francia elnök egy hétvégi interjúban közölte: nem fogják eltűrni a spontán táborokat, és így a párizsi migránstáborokat is fel fogják számolni még ezen a héten. A migránsokat Párizsból az ország különböző részeiben felállított hivatalos központokba fogják szállítani - jelezte, hozzátéve, hogy Franciaország 9 ezer férőhelyet alakítana ki számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?