A kávézó vezetője és egy ügyvédnő halt meg a túszok közül

Sydney |

<p>A sydneyi túszejtés helyszínéül szolgáló kávézó menedzsere és egy ügyvédnő halt meg az ausztrál városban lezajlott túszdrámában, amelyben meghalt az elkövető is - közölte a rendőrség kedden. A várost megrázták a történtek, a lakosok virágokat helyeztek el a Lindt üzletének közelében.</p>

A hatóságok tájékoztatása szerint a 38 éves ügyvédnő, Katrina D. három gyerek édesanyja volt. Az új-dél-walesi ügyvédi kamara kiemelkedő szakemberként méltatta a jogászt, aki két kollégájával együtt tért be a kávézóba, ahol aztán túszul ejtették őket. 

A másik áldozat a helyiség 34 éves menedzsere, Tori J. A férfi 2012 óta dolgozott a Lindt csokoládé kávézójában, munkatársai önzetlen főnökként jellemezték - írta az Australian című lap. Sajtóértesülések szerint a boltvezető megpróbálta lefegyverezni a túszejtőt, e közben vesztette életét. A rendőrség nem erősítette meg ezt az információt.

A rendőrők helyi idő szerint keddre virradóra rohamozták meg a kávézót, mert úgy vélték, hogy az elkövető közvetlen életveszélyt jelent a túszokra. Az iszlamista férfi akkor már 16 órája tartotta fogva a több mint egy tucat túszt.

Ausztrál rendőrségi források szerint a túszejtő egy iráni menekült volt, a neve Man Harun Monisz. Médiaértesülések szerint a magát "Harun sejknek" és "lelki gyógyítónak" is nevező férfi korábban gyűlölködő, fenyegető elektronikus leveleket küldött Afganisztánban elesett ausztrál katonák családjának a szigetország afganisztáni katonai szerepvállalása elleni tiltakozásul. A férfi ellen több esetben emeltek vádat szexuális bűncselekmények miatt, valamint bűnrészességgel vádolták volt felesége meggyilkolásában.

Sydneyt megrázta a túszdráma, a lakosok az emlékezés virágait helyezték el az üzleti negyedben, ahol a kávézó áll. A Lindt közleményt adott ki, amelyben a vállalat vezetője azt írta, mélységesen lesújtották a történtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?