A jövő héten folytatódik az MSZP-SZDSZ tárgyalás

Budapest |

<p>Szakpolitikai kérdésekkel folytatódik az MSZP és az SZDSZ közötti egyeztetés jövő héten - jelentette be a két pártelnök külön-külön tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten; elmondták azt is, hogy személyi kérdésekről nem esett szó. A két delegáció közös javaslata volt a szakpolitikai kérdések megvitatása - közölte Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke kitért arra, hogy  arra keresték a választ, hogy egy  politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg. Közölte: a következő alkalommal a tartalmi kérdésekről beszélnek majd, hogy világossá váljon, van-e közös pont arra vonatkozóan, milyen tartalommal kellene másfajta politikai megoldást találni.</p>

Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc azt mondta, az SZDSZ nem vetette fel a szakértői kormány kérdését. Elmondta, az együttműködés konkrét formája, mélysége azon múlik, milyen szoros lesz a programokban való egyetértés.
Arra a kérdésre, szóba került-e, hogy Gyurcsány Ferenccel nem hajlandóak együttműködni, Fodor Gábor azt mondta, személyi kérdésekről nem beszéltek, de leszögezték álláspontjukat a kialakult helyzetről, elmondták a véleményüket a miniszterelnök javaslatáról, valamint a szakértői kormány koncepciójáról is.
Az egyeztetésen és a sajtótájékoztatón az MSZP részéről részt vett Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke, valamint Juhász Ferenc és Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese. Az SZDSZ részéről Fodor Gábor pártelnök mellett Kóka János frakcióvezető, Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor ügyvivő volt ott a tárgyaláson. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?