A jemeni al-Kaida megtámadott több hivatali épületet

Áden |

<p>Az al-Kaida jemeni szárnyának több tucatnyi tagja megtámadott szombatra virradó éjjel több kormányzati épületet és biztonsági ellenőrzőpontot az ország délkeleti részén, és a katonákkal, fegyveres őrökkel kialakult tűzharcokban meghaltak legalább 15-en.</p>

A terroristák körülbelül 15 kisteherautón érkeztek Szejúnba, amely a második legnagyobb város Hadramut tartományban. Rakétagránátokkal és géppisztolyokkal támadták meg a hírszerző szolgálatok, a hadsereg, a rendőrség, a helyi kormányhivatalok és több bank helyi épületét, de bevetettek robbanószerrel megrakott autókat is - közölték helyi tisztségviselők, lakosok és biztonsági források.

Az egyik meg nem nevezett tisztségviselő szerint a halottak száma 27, ebből 20-an a támadóknál vesztettél életüket, a biztonsági erők öt embert vesztettek, a hadsereg pedig kettőt. A hadsereg április végén átfogó offenzívát indított az al-Kaida fellegvárai ellen a Hadramuttal szomszédos Abján és Sabva tartományokban. A rendőrség a héten a fővárosban, Szanaában őrizetbe vett negyven terroristát egy helyi média jelentése szerint. A gyanú szerint az őrizetbe vettek az Arab-félsziget al-Kaidája nevű szervezethez tartoznak, és rendőrök családtagjai elleni támadásokat készítettek elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?