A japán GDP 2,9 százalékkal csökkent az első negyedévben éves összevetésben

japan zaszlo

A japán kormány jelentősen rontotta a gazdaság idei első negyedévi teljesítményére vonatkozó adatát, miután a frissített statisztikákból kiderült, hogy az építőipar kevesebb megrendelést kapott, mint azt korábban gondolták.

A kormány június 10-én már véglegesített adatában az szerepelt, hogy Japán hazai összterméke (GDP) az idei első negyedévben éves összevetésben 1,8 százalékkal csökkent. Ezt az adatot hétfőn 2,9 százalékos esésre korrigálták. Ezen felül a tavalyi utolsó negyedévi GDP-növekedési adaton is változtattak, így a gazdaság éves szintű növekedése nem 0,4 százalék volt a december végével záródott három hónapban, hanem csak 0,1 százalék.

Ugyancsak hétfőn ismertették, hogy a japán ipari vállalatok üzleti hangulatindexe az idei második negyedévben 13 pontra erősödött a negyedévvel korábbi 11 pontról.

Ezt a mutatót negyedévente határozza meg a japán jegybank (BoJ) mintegy 10 ezer magáncég vezetőjének az ország gazdasági helyzetéről alkotott véleménye alapján. Az általánosan pozitív kilátások ellenére a felmérés résztvevői aggodalmukat fejezték ki a japán munkaerőhiány és az emelkedő árak miatt, különösen a nyersanyagok és az energia esetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?