A francia külügyminiszter szerint az iráni atomegyezmény nem halott

Le Drian
Párizs |

Az Irán atomprogramjáról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodás nem halott - jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerda reggel az RTL rádióban.

A francia diplomácia vezetője tudatta: Emmanuel Macron államfő még a nap folyamán telefonon beszél Haszan Róháni iráni elnökkel, a francia, a brit és a német kormány képviselői pedig hétfőn találkoznak iráni kollégáikkal.

Jean-Yves Le Drian úgy véli: azzal, hogy az Egyesült Államok kilép a megállapodásból, nőtt a konfliktus valódi kockázata a Közel-Keleten. Franciaország - más országokhoz hasonlóan - nagyon jól tudja, hogy Irán nukleáris képessége mellett vannak más aggályok is az országgal kapcsolatban - mint például ballisztikusrakéta-programja -, de ezek orvosolhatók a 2015-ös megállapodás felmondása nélkül is - tette hozzá.

Az iráni atomprogramról az alkut az Egyesült Államokon kívül Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia - vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja -, és Németország tárgyalta éveken át és kötötte meg 2015-ben.

Osztotta Le Drian véleményét az RTL-en Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter. Kijelentette, hogy Donald Trump hibás döntést hozott, és hogy az amerikai elnöknek nem szabadna a világ "gazdasági csendőrének" tekintenie magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?