A damaszkuszi kormányzat hídrobbantással szigetelte el a dzsihadistákat

Bejrút |

<p>Legkevesebb huszonkét civil áldozat, köztük nyolc gyerek halt meg a kurd milicisták és az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseinek összecsapásában Szíriában, ahol hétfőn a kormányzat különleges erői leromboltak egy a dzsihadisták számára létfontosságú hidat is.</p>

Az emberéleteket követelő támadás Szíria északi részén Haszaka tartományban történt. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a harcokban nyolc gyerek, két nő és tizenkét férfi vesztette életét és ezért a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd fegyveres csoportot teszik felelőssé. Ők azonban tagadják, hogy civileket gyilkoltak. Állítják, hogy a dzsihadisták végeztek velük, mert ellenálltak vagy menekülni próbáltak.    A fegyveres támadás körülményei egyelőre ellenmondásosak, de a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) is a kurdokat vádolja a merénylet elkövetésével. Ez a szervezet már ötvenöt áldozatról beszél, és azt is tudni vélik, hogy a kurdok gránátvetőkkel támadtak két falura.     Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója arról számolt be, hogy a kurd harcosok szombat óta már tizennégy települést foglaltak vissza az Iszlám Államtól Szíria északkeleti részén. A legjobban felfegyverzett helyi kurd politikai csoport, a Szíriai Demokratikus Egységpárt (PYD) szóvivője elmondta, hogy készek csatlakozni bármely olyan koalícióhoz, amely az IÁ ellen harcol. "Azzal fogunk küzdeni, amink van. Az Iszlám Államot csak erővel lehet elrettenteni" - jelentette ki a szóvivő.    Ugyanakkor Haszakától délre, Deir-ez-Zór tartományban a kormányzat különleges erői leromboltak egy a dzsihadisták számára létfontosságú hidat.     A katonai akcióról a Hezbollahhoz kötődő libanoni al-Manar tévécsatorna számolt be részletezve, hogy a hadsereg mérnöki alakulata is részt vett a műveletben, amelyben az Eufrátesz folyó legfontosabb hídját semmisítették meg. A robbanás erejét jelzi, hogy a környék felismerhetetlenné vált.     Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának tájékoztatása szerint szárazföldön megközelíthetetlené váltak Deir-ez-Zór tartomány azon területei, amelyek az Iszlám Állam kezében vannak, ezekre a részekre kizárólag a folyón, hajóval lehet eljutni. A szíriai rezsim erői ellenőriznek minden földi útvonalat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?