A CIA igazgatója óva intette az iráni Forradalmi Gárdát iraki műveletektől

Simi Valley |

<p>Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója figyelmeztette az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős parancsnokát, hogy az Egyesült Államok Teheránt fogja felelősnek tartani minden támadásért, amelyet amerikai érdekeltségek ellen követnek el Irakban.</p>

Mike Pompeo erről egy kaliforniai - Ronald Reagan volt amerikai elnökről elnevezett - védelmi fórumon számolt be helyi idő szerint szombaton. Mint elmondta, Kászim Szulejmani vezérőrnagynak írt levelet, miután egy iráni katonai parancsnok támadásokkal fenyegette meg az amerikai érdekeltségeket Irakban. Hozzátette, hogy tudomása szerint a tábornok el sem olvasta az üzenetet.

"Azt közöltük vele a levélben, hogy Iránt fogjuk felelőssé tenni. (...) Azt akartuk, hogy ez kristálytiszta legyen számára és az iráni vezetés számára" - mondta Pompeo. 

Szulejmani októberben többször is figyelmeztette az amerikaiakkal szövetséges észak-iraki kurd erőket, hogy vonuljanak ki Kirkuk olajvárosból és környékéről, vagy leszámolnak velük az iraki kormánycsapatok és az oldalukon harcoló, irániak által támogatott milíciák.

A CIA igazgatója szerint az utóbbi hetek eseményei azt mutatják, hogy Irán igyekszik fokozni befolyását Észak-Irakban, és erőfeszítéseket tesz a hegemón szerep elnyeréséért az egész Közel-Keleten. 

Pompeo az Iránnal kötött nemzetközi atomalku elszánt bírálója. Szulejmani vezérőrnagy az elitalakulatnak számító Iszlám Forradalmi Gárda Al-Kudsz (Jeruzsálem) nevű egységét vezeti külföldi bevetéseken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?